Ma is kánikula lesz

A gomoly- és fátyolfelhők mellett országszerte több órára kisüt a nap. Délután főként a délkeleti megyékben elszórtan, majd estétől északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra.

A több csapadék éjszaka valószínű. Megélénkül, az Észak-Alföldön és a Kisalföldön időnként megerősödik a délnyugati szél, de szélerősödés zivatarok környezetében is várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Fronthatás nem terheli szervezetünket, de a délutáni órákban néhol erős lehet az UV-B sugárzás. Ilyenkor rövid idő alatt keletkezhet bőrpír, illetve leégés, amely a melanoma kialakulását segíti elő. Fontos odafigyelni a sugárzás elleni védekezésre lehetőleg világos, természetes anyagú ruházat, napszemüveg viselésével, de a megfelelő faktorszámú naptej használata is szükséges lehet.

Pollenjelentés
A hétvégén a pázsitfűfélék és a csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul, bár a csalánféléké vasárnap helyenként ismét elérheti a magas szintet. Az útifű, a lórom, a libatopfélék, valamint a kevésbé jelentős allergének közül a hárs és a kenderfélék pollenkoncentrációja várhatóan alacsony marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet.

Forrás: met.hu