A legszebb magyar szurdokok nyári kiránduláshoz

A nyári forróság talán nem a legideálisabb időszak a túrázásra. Kivéve akkor, ha az úti cél egy kellően hűvös terület, ahol ráadásul a természet frissítő erejét és az erdők nyugalmát párosíthatod a kalandtúrák izgalmával. Ha mozgalmas kirándulást tervezel, válaszd ezeket a gyönyörű szurdokokat! Egyikben sem fogsz csalódni.

Hűs szurdokok

1. Páris-patak szurdoka, Cserhát

Fotó: Gulyás Attila / TM

Nógrádszakáltól északra, a magyar–szlovák határ közelében található a helyiek által kis túlzással „palóc Grand Canyon” névre keresztelt völgyszoros, amelyet a térképen Páris-patak szurdoka néven lelhetünk fel. Patakot azonban ne nagyon keressünk a medrében, mert a szurdok az év nagy részében „kőszáraz”, s csak tavasszal és ősszel, esőzések idején csordogál benne egy erecske. A mintegy 300–350 méter hosszú, 20–25 méter magas, helyenként csak 2–3 méter széles szorosban szinte függőlegesen magasodnak fejünk fölé a több millió évvel ezelőtt itt kanyargó folyó hordalékából keletkezett sziklaszerű képződmények. Néhol bedőlt fatörzsek és mohás, ember nagyságú kőzettömbök között ügyeskedhetjük át magunkat. Világviszonylatban is geológiai kuriózumnak számítanak az országban elsőként itt fellelt fatörzsbarlangok. Ezek az üregek tulajdonképpen a kőzetbe beágyazódott fatörzsek lenyomatai. A Páris-patak völgye védett természeti terület, látogatását megéri egybekötni a közeli, ősmaradványairól híres Ipolytarnóc bemutatóhelyének megismerésével.

Megközelítés

Érdemes Nógrádszakál-Ráróspuszta irányából Nógrádszakál felé haladva az országútról balra letérni, majd a vasúti sínen áthaladva megközelíteni a szurdokot. A tájékozódást segíti az Ipoly Erdő Zrt. által (a közút mellé) kihelyezett információs tábla, amely a védett területről ad részletes leírást.

Túratipp
Útvonal: Nógrádszakál (Z) – Páris-patak szurdoka (Z+) – Litke (Z) – Ipolytarnóc. Táv: 15 km. Szint: 560 m. Időtartam: 3–4 óra. Könnyű túra, nem igényel különösebb felkészülést, de az izmokat azért jól megmozgatja.

2. Felső-szoros, Bükkalja

Fotó: Gulyás Attila / TM

Kács és Cserépváralja között, az utóbbihoz némileg közelebb található a Kő-völgy, amely a Bükkalja talán legtöbb látnivalóval kecsegtető, 10–15 méter magas sziklafalakkal övezett szurdokvölgyét rejti. Leglátványosabb része a Felső-szoros, ahol érdekes sziklaformációk, monumentális, orgonasípszerű kőzettornyok váltakoznak a Tardi-ér vájta szűk mederben. A bedőlt fatörzseken való átjutás, a mohával borított sziklák kerülgetése, a kőről kőre ugrálás maradandó élményt nyújt az ide ellátogatóknak. A szoros bal oldali felső peremén, a Szaduszka-tetőn, jégkorszakban képződött kisebb kőtengerekkel találkozhatunk. A szurdokon végigmenve a Dobi-rét késztet megállásra, amely főként tavasszal és nyáron elbűvölő, amikor százszámra nyílnak rajta a virágok.

Megközelítés
Cserépváralja felől a piros sáv jelzésen érkezhetünk leggyorsabban a szurdokba, de rövid kitérővel a Csordás-völgy kaptárköveinek impozáns méretű piramistornyait is meglátogathatjuk.

Túratipp
Útvonal: Cserépváralja (P) – Felső-szoros – Kács. Táv: 8 km. Szint: 260 m. Időtartam: 2 óra. Könnyűnek mondható terep, jól jelzett turistautakon, sok látnivalóval és érdekességgel.

3. Rám-szakadék, Visegrádi-hegység

Fotó: Gulyás Attila / TM

Az ország talán legismertebb szurdoka, amely vadregényességével minden évszakban túrázók sokaságát csábítja t. A Visegrádi-hegységben, Dobogókő és Dömös között alig 1 kilométer hosszan húzódó szurdokvölgy nem lebecsülendő kihívásokkal állítja szembe a természetjárókat, főként télen és csapadékos időjárás után, amikor a mederben található vízfolyás patakká duzzad, ezzel is nehezítve a haladást. A szakadék mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg a fenékszélessége olykor a 3 métert sem éri el. 112 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk, míg felérünk a „fenti” pihenőig. Az esetleges torlódások és a biztonságos közlekedés érdekében a haladási irány lentről felfelé vezet. A sziklafalak néha merőlegesek, de találkozhatunk befelé dőlőkkel is. Mindez ne riasszon el senkit egy kis „Rám-szakadék-mászástól”, mert a túrázást telepített kapaszkodókorlátok, láncok és létrák segítik a veszélyesebb szakaszokon.

Megközelítés
Lentről Dömös irányából, fentről Dobogókő irányából érhetjük el a Rám-szakadékot.

Túratipp
Rövid, könnyebb túra: Dömös (P, S, Z) – Rám-szakadék (S) – Lukács-árok – Dömös. Táv: 8 km. Szint: 420 m. Időtartam: 2–3 óra. Hosszú, keményebb túra gyakorlott túrázóknak: Dömös (P, S, Z) – Rám-szakadék (S) – Dobogókő (P∆) – Király-kúti kunyhó – Hármashatár – Prédikálószék (P, S, Z) – Dömös. Táv: 18 km. Szint: 1018 m. Időtartam: 6–7 óra.

Ha szeretnél vadregényes helyeken túrázni, de ötleted sincs, merre indulj, akkor a Turista Magazin júliusi számában további hét szép és izgalmas szurdokról olvashatsz, amelyekhez túratippeket is adunk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index