Korszerű gépekkel és szebb környezetben gyógyulhatnak a beteg gyerekek

Az egész országot megmozgatta a K&H gyógyvarázs területi pályázat, amelyen a helyi közösségek dönthették el, hogy a lakókörnyezetükben működő egészségügyi intézmények közül melyik gazdagodhasson a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását könnyítő műszerekkel, berendezésekkel. A 9 millió forintos támogatás sorsáról közel 240 ezer szavazat döntött, aminek köszönhetően az ország 25 gyermekegészségügyi intézménye kaphatott támogatást.

A gyermekegészségügyet 13 éve komplexen támogató K&H gyógyvarázs program ezúttal a helyi közösségeket is megmozgatta. A gyógyvarázs területi pályázatán ugyanis szavazatával bárki hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egészségügyi intézmények a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását segítő műszerekkel, eszközökkel vagy akár a közérzetüket javító, vidámabb környezettel gazdagodhassanak. A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott intézményekre három hónapon keresztül a khgyogyvarazs.hu oldalon és az ország 210 bankfiókjában lehetett leadni a voksokat.

A szavazás során megmutatkozott, hogy a gyermekek egészsége sokak szívügye, hiszen a helyi közösségek összesen közel 240 ezer szavazatot adtak le a számukra legfontosabb gyógyellátó intézményekre. „Ahogyan mindig vannak beteg gyerekek és születnek új, innovatív eszközök, gyógyító eljárások, mi is arra törekszünk, hogy évről évre valami újat, többet nyújtsunk a kicsik gyógyulásához, testi és lelki egészségük megőrzéséhez. A helyi közösségek egy emberként mozdultak meg, így rekordszámú, összesen 25 gyermekegészségügyi intézményt támogathatunk egyszerre, amire eddig nem volt példa a K&H gyógyvarázs program történetében” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A nyertesek az egyenként maximum bruttó 350 000 forintot olyan mindennap alkalmazható eszközök beszerzésére fordíthatják, mint a véroxigénszintmérő vagy a vénakereső, de most először arra is lehetőséget biztosítottunk, hogy az orvosi műszerek beszerzése mellett a váróterem, a vizsgáló vagy a kórház barátságosabbá, otthonosabbá tételét is megvalósíthassák az intézmények” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.

Az összesen közel 9 millió forint értékű támogatás a bankkártya használóknak és a K&H ügyfeleinek és partnereinek is köszönhető, ugyanis ez a jelentős összeg a Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlás után elkülönített 1 forintokból gyűlt össze.

“Az ma már mindenki előtt ismeretes, hogy az egészségügy forráshiánnyal küzd. Ez fokozottan érezhető a gyermekegészségügyben, hiszen az itt használatos műszerek és gyermekgyógyszerek drágábbak, fokozott az ápolási igény, és többet kellene fordítanunk a gyermekek számára megnyugtató, kellemes, a feszültséget oldó kórházi és rendelői környezetre. Ez utóbbiakra szinte csak az “extra forrásból” tudunk lehetőséget biztosítani. Pedig jobban gyógyul a gyermek, ha nem az ágyban tölti az idejét a kórházban, hanem a játszószobában, ha a gyermekrendelő falain ismert, vidám mesefigurákat lát, vagy egy akvárium halaiban gyönyörködhet. Ilyesmire csak az adományokból telik” – mondta dr. Békefi Dezső a Magyar Gyermekorvosok Társaságának egykori főtitkára.

“A gyógyvarázs területi pályázaton elnyert, újszülöttekre specializált pulzoximéter és noninvazív vérnyomásmérő betegőrző monitor alkalmas az újszülöttek keringési és légzési élettani értékeinek mérésére, folyamatos követésére. A készülékkel diagnosztizálhatók a keringési eltérések, de speciális esetekben szívfejlődési rendellenességekre is felhívhatja a figyelmet. Amennyiben ezek valamelyike igazolódott, a készülékkel folyamatosan követni lehet a beteg állapotát, az alkalmazott kezelésekre adott terápiás válaszokat értékelni, illetve a beteg életfunkcióinak folyamatos ellenőrzése mellett azonnal észlelhető, ha hirtelen állapotrosszabbodás lép fel” – tájékoztatott Dr. Kocsis István, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrum osztályának vezetője.

A K&H gyógyvarázs területi pályázat nyertesei a következők:

Ajka – Magyar Imre Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály
Akasztó – Akasztó Község Önkormányzata
Budapest – Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Budapest – Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány
Budapest – Vadaskert Alapítvány
Cegléd – Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet
Érd – Dr. Gyöngyössy Eszter házi gyermekorvos
Esztergom – Vaszary Kolos Kórház
Győr – Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
Gyula – Békés Megyei Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Gyermekosztály
Hajdúböszörmény – Hajdúböszörmény Mentőállomás
Héhalom – Héhalom Mentőállomás
Izsófalva – Izsófalvai Mentőállomás
Karcag – Kátai Gábor Kórház
Kistarcsa – Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály
Kisvárda – Felső-Szabolcsi Kórház
Marcali – I.sz. Gyermekkörzet
Ruzsa – Ruzsa Mentőállomás
Sellye – Sellye Mentőállomás
Székesfehérvár – Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Szekszárd – Szekszárd Mentőállomás
Szombathely – Soproni Gyógyközpont
Törökbálint – Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Gyermekpulmonológiai és Bronchológiai Osztály
Vác – Jávorszky Ödön Városi Kórház
Zalaegerszeg – Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

Forrás: https://napidoktor.hu/index