Koronavírus – Védhet a már meglevő oltás az omikron variánstól?

Kevésbé tűnik súlyosnak az új változat

A koronavírus új, omikron-változata nem okoz súlyosabb betegséget, mint a korábbi Covid-változatok – jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet. Ez tehát azt jelenti, hogy a felvett oltás megvéd bennünket?

Mióta megjelent a legújabb koronavírus-változat, sokakban felmerült, vajon a már meglevő – és felvett – vakcinák védenek-e bennünket az új variánssal szemben?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen kijelentette: a koronavírus új, omikron variánsa nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint a korábbi Covid-változatok.

Fotó: 123rf.com

Megjelenése egy „szelíd emlékeztető” arra, hogy a koronavírus világjárvány még nem ért véget – vélekednek a szakemberek.

Miközben a világ visszatér a korlátozások újbóli bevezetéséhez az omikron terjedésének megfékezésére, a szakértők továbbra is kitartanak amellett, hogy az oltás jelenti az egyetlen eszközt a halálos Covid-19 vírus elleni küzdelemben.

Az omikron a koronavírus nagymértékben fertőző változata, melynek több, mint 50 mutációja van. Ez megnehezíti az oltások számára, hogy megvédjék az embert a fertőzéstől. Van azonban még valami, amit fontos tudni, mielőtt választanánk az elérhető vakcinák közül.

Az Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban minden olyan kérdésre választ adott, amely felmerülhet az oltások kapcsán, illetve a koronavírus újonnan észlelt omikron változata elleni védekezés hatékonyságával kapcsolatban.

A testület leszögezte, hogy a meglévő vakcináknak meg kell védeniük a fertőzés legrosszabb következményeitől az omikron változattal fertőzött embereket. Ez azt jelenti, hogy egy teljesen beoltott ember megfertőződhet az omikron variánssal, de a betegség súlyossága, illetve a kórházi kezelés szükségessége rendkívül alacsony lesz.

„A vírus természete nem változott meg. Lehet, hogy módosult a hatékonysága, de nem változtatta meg teljesen a dolgokat” – mondta el dr. Michael Ryan, a WHO sürgősségi vezetője.

Fotó: MTI/Varga György

Hozzátette: egyelőre semmi jele annak, hogy az omikron teljes mértékben megkerülné a meglévő Covid-oltások által biztosított védelmet. „Az omikron variáns a jelek szerint nem okoz súlyosabb betegséget, mint a korábbi Covid-változatok, és nagyon valószínűtlen, hogy teljesen kikerülje a vakcina elleni védelmet” – fogalmazott a vezető.

Miben más az omikron ?

A delta variánshoz képest az omikron szolgál néhány újdonsággal. Ilyen például, hogy több mutációt mutat a tüskeproteinekben és könnyen terjedhet, ám ennek a változatnak a súlyossága az előzetes vizsgálatok alapján alacsony lesz. „Az omikron jobban átvihető, mint a koronavírus delta változata, de nem veszélyesebb nála” – állítják a szakértők.

Az omikron variáns 50 mutációt tartalmaz, s ebből 30 tüskeprotein mutációja aggasztó, mivel segíthet a vírusnak elkerülni a vakcina biztosította immunitást.

„Néhány feltételezés szerint ez még kevésbé súlyos is lehet, ugyanis ha megnézzük a Dél-Afrikában nyomon követett csoportokat, a fertőzések és a kórházi kezelések száma közötti arány kisebbnek tűnik, mint a delta esetében” – mondta el dr. Anthony Fauci, amerikai orvos, virológus.

A maszk viselése, a társadalmi távolságtartás és a kézhigiénia mindenesetre továbbra is rendkívül fontos a vírusfertőzéssel szembeni védekezésben.

Olvasd el ezt is!

Átveszi a hatalmat az omikron – Letarolja Európát

 

 

 

 

 

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php