Koronavírus – Ekkor tetőzhet a járvány

A víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján értékelte a jelenlegi helyzetet, melyből előrevetíthető, hogy mikor tetőzik a járvány.

A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A jelenlegi súlyos helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, amely decemberben kerülhetett az országba, és januárban elterjedt. Február óta ez a brit variáns vált a dominánssá. Beszélt arról is: más járványoknál is megfigyelhető, hogy a vírusmutánsok erősebbek, hatásaik súlyosabbak, mint az eredeti vírusnál.

Fotó: 123rf.com

Felhívta a figyelmet arra is: az immunizáltság – fertőzöttség vagy oltás révén – a betegség súlyos lefolyásától véd meg. Ez azt jelenti, hogy akik már átestek a betegségen vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust.

Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése. A víruskutató véleménye szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban “szabad nyarunk lehet”.

Így hat a COVID járvány a cukorbetegekre

Forrás: https://napidoktor.hu/index