Van élet a mellrák után!

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület és a Rák Ellen az Emberért, a Holnapért Alapítvány elindította a 2015-ben közös, mellrák elleni figyelemfelhívó kampányát, amelynek ismét a hagyományos októberi rendezvény lesz az egyik kiemelkedő eseménye. Az önvizsgálat és a szűrések fontosságára történő felhíváson túl az idei eseménysorozat kiemelt célja a metasztatikus emlőrák új terápiás lehetőségeinek megismertetése.

A Civil Szigeten a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány sátra adott helyszínt az idei kampány nyitóeseményének, ahol a betegszervezetek összefogásával túlélők történeteit elevenítették fel. Az emlőrákban érintett, ismert személyek évek óta dolgoznak azért, hogy történeteik, üzeneteik minél hatékonyabban és több beteghez jussanak el, segítve ezzel őket a legnehezebb időkben. Balassa Gabriella a Mellrákfórummal szervez rendszeres betegklubokat, Kozó Liza évek óta az edukáció és figyelemfelhívás aktivistája, Halom Bori és Laar Ani a Mellrákinfóval szerveznek segítő kampányokat, Pataki Aranka és Schlotter Judit a Pink Boleróval ad mentálhigiénés tanácsokat érintetteknek, Ferencz Anikó pedig a Rák Ellen az Emberért Alapítványon belül dolgozik különböző betegprojekteken.

20488998506_144cbb6863_k

Dr. Bittner Nóra, az Országos Onkológiai Intézet onkológus főorvosa, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja elmondta, újabb mérföldkőhöz érkeztünk az emlőrák-terápiák evolúciójában: az innovatív hatásmechanizmusoknak köszönhetően az új terápiák eddig nem látott hosszúságú teljes túlélést biztosítanak a metasztatikus HER2-pozitív emlőrákos betegek körében.

Az Egészség Hídja és a Rák Ellen Alapítvány idei célkitűzése, hogy minél több mellrák ellen küzdő szervezetet vonjon be a kampányba, hogy egy igazán nagy összefogás jöjjön létre az októberi emlőrák-hónap kapcsán.

Forrás: