Legyőzhető a nők legnagyobb ellensége!

Hőhullámok, álmatlanság, hangulati ingadozás, éjszakai verejtékezés, vérzészavarok keserítik meg a mindennapjait? Nem kétség belépett a változókorba. Azonban nem kell ettől megijedni, ez nem jelenti az öregkor kezdetét, nem egyenlő a nőiesség érzésének elhalványulásával. A menopauza kellemetlen tüneteit könnyebb elviselni, sokat tehetünk ellene, ha szemérmesség nélkül beszélünk róla.

Változókornak ismertebb nevén klimaxnak nevezzük azt a rövidebb-hosszabb, egyénenként változó időtartamú, de általában a 45 éves kortól a 60 éves korig tartó átmeneti időszakot, amelyben a nemi teljesség korából az idősebb kor felé való átmenet bekövetkezik. Ez nem betegség, mindössze egy fordulópont egy nő életében.

A menopauza azt az utolsó rendes havi vérzést jelenti, amelyet egy éven belül újabb nem követ. A változások már évekkel korábban elkezdődnek, ezt premenopauza, majd pedig az ezt követő, követő éveket pedig  posztmenopauza időszakának nevezzük. Hazánkban a változókor átlagosan az 50. életév körül következik be. Ennek oka, hogy hormonális szempontból a petefészkek működése fokozatosan csökken, a petesejtek érlelődése ki-kimarad, majd végül megszűnik.

“A változás korában a nők 70%-a kellemetlen tüneteket tapasztal, amelyeknek az  erőssége, jellege és összetétele egyénenként változó. A változó kori panaszok hátterében elsősorban a tüszőhormon termelődésének csökkenése áll. A leggyakoribb tünetek: hőhullámok, éjszakai izzadás, alvászavarok, kedélybeli ingadozások, ingerlékenység, a bőr szárazsága, hüvelyi szárazság és a nemi élet vágyának a csökkenése, olykor fájdalmas volta, emlékezet zavarok, a koncentrációs képesség csökkenése, szemszárazság” –  hangsúlyozta dr. László Ádám a Menopauza Társaság elnöke.  Az ösztrogén hiányának késői szövődményei a csontritkulás és a következményes törések, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedése.

idos hazaspar

A változókorban a nők kb. 30%-a panasz-és tünetmentes, az ő esetükben kezelés általában nem szükséges, ez volna a „természetes változókor és öregedés”. Enyhébb panaszok esetén a kezelés szükségességét attól tehetjük függővé, hogy a tünetek milyen mértékben tolerálhatók, és mi a páciens igénye.

Menopauzális hormonterápia

“Azonban, ha a tünetek a nő életminőségét csökkentik, jelentős panaszokat okoznak, a csontsűrűség csökkenése már kimutatható, mindenképpen indokolt a menopauzális hormonterápia (MHT) egyrészt a kellemetlenségek megszüntetése, másrészt a késői szövődmények megelőzése céljából. Az MHT definíció szerint azt jelenti, hogy a beteg vagy ösztrogént kap önmagában (ha az előzményben méheltávolítás szerepel), illetve ösztrogént sárgatest hormonnal kombináltan. A megfelelő időben és módon alkalmazott MHT nem növeli sem az emlőrák, sem a szívinfarktus, sem egyéb betegségek kockázatát” – fejezte be gondolatait a professzor.

Sajnos a sok nő nehezen éli meg a változókor mindennapjait,  éppen ezért a Társaság az elkövetkező hónapokban rendszeresen szeretné tájékoztatni a gyengébbik nemet és bebizonyítani, hogy a klimax után is van élet. A változókor nem betegség, hanem az élet természetes velejárója, ugyanakkor a menopauza kellemetlen tünetei ellen sokat tehetünk, ha szemérmesség nélkül beszélünk róla és tudomásul vesszük, hogy a klimax nem jelenti az öregség kezdetét, nem egyenlő a nőisség elhalványulásával.

Forrás: https://napidoktor.hu/index