Hogyan előzhető meg a stroke?

Tévhit, hogy a stroke csak az idősek betegsége, fiatal és középkorú felnőtteknél, de akár gyerekeknél is felléphet. Előfordulásának valószínűsége a kor előrehaladtával nő. Fontos ismerni és felismerni a betegség tüneteit, és maximum 3-4 órán belül kórházba szállítani a beteget, de ugyanilyen fontos megismerni azokat a rizikófaktorokat, amelyek a stroke kialakulásához vezethetnek. Ezeknek jó része ugyanis befolyásolható, így kialakulásuk megelőzhető.

A stroke vagy szélütés az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavar, amely maradandó károsodásokat vagy akár halált is okozhat. Tévhit, hogy a stroke csak az idősek betegsége, fiatal és középkorú felnőtteknél, illetve gyerekkorban is felléphet, a betegek körülbelül egynegyede 60 év alatti.

A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azok is komoly veszélyben vannak, hiszen közel 24%-uk még az első évben, további 5% a második esztendőben életét veszíti. A túlélők 22%-a járásképtelen lesz, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes a későbbiekben saját magáról gondoskodni, és az ötödük komoly beszédzavarral küzd.

stroke

A stroke kezelhető, de csak abban az esetben, ha a beteg időben szakszerű ellátást kap. Nagyon fontos, hogy a beteg 3–4 órán belül kórházba kerüljön, ugyanis ennyi idő áll a szakemberek rendelkezésére az életmentő vérrögoldó vagy DSA (digitális szubsztrakciós angiográfia) kezelés megkezdéséig. Kezelés nélkül óránként 700 kilométer idegpálya megy tönkre és 3,6 évvel rövidül az élet!

Ezért fontos foglalkozni a stroke-kal és tudni, hogy kialakulásának esélye jelentősen csökkenthető, a betegség megelőzhető. Egészséges táplálkozással, rendszeres mozgással, időben elvégzett orvosi ellenőrzésekkel, szűrésekkel és a rizikófaktorokat előrejelző kórházi gépek, vagy akár otthon is használható hordozható eszközök segítségével felvehetjük a harcot az alattomosan támadó megbetegedéssel szemben. Az ilyen okos-eszközök az utóbbi években már bárki által elérhetővé váltak.

 „A Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központjában (EIKFK) folyó kutatások egyik sarkalatos feltételezése, hogy az életmódnak (táplálkozásnak, fizikai aktivitásnak) a korszerű orvosi ismereteknek megfelelő kordában tartásával a betegségek idő előtti bekövetkezése, vagy újbóli előfordulása jelentősen mérsékelhető. Ennek érdekében folyik egy intelligens, személyre szabott, visszacsatolt életmód tanácsadó rendszer fejlesztése, újabban okostelefonos szolgáltatásra alapozva. Ennek célja, hogy segítsen a helytelen életmódból is következő súlyos megbetegedések kivédésében” – mondta el Prof. Dr. Kozmann György. 

Az új, rizikóbecslésre alkalmas eszköz a Sanatmetal Kft. által gyártott WIWE, amely a világon egyedülálló módon nemcsak EKG-mérésre, hanem a stroke és a hirtelen szívhalál kockázatának megítélésére is alkalmas. A WIWE fejlesztése már a tesztelés fázisába ért, a készülék decembertől lesz megvásárolható.

vérnyomás

A legfontosabb befolyásolható rizikótényezők a magas vérnyomás, a magas káros koleszterinszint (LDL), a cukorbetegség, az elhízás, a szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségek (pl. pitvarfibrilláció), a TIA (a szélütéshez hasonló neurológiai tünetegyüttes, amelynek esetében a panaszok 24-72 órán belül nyomtalanul megszűnnek) vagy korábbi stroke előfordulása, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és a kábítószer fogyasztás. Nem befolyásolható rizikófaktor a családi kórtörténet, az öröklött tényezők.

A felsorolt rizikófaktorok időben történő felismerése érdekében fontos lenne rendszeresen mérni a vérnyomást, a testtömeg indexet, a has körfogatot és a pulzust, továbbá időről-időre a koleszterin és a vércukorszintet is.

Komoly veszélyeket kerülhet el, aki egészséges életmódot él, és ezt kiegészíti rendszeres orvosi vizsgálatokkal, valamint az utóbbi években kifejlesztett, otthon is működtethető mérőeszközök használatával.

Forrás: https://napidoktor.hu/