Alkoholizmus 50 éves kor felett

Akik isznak, általában már fiatalon elkezdték és szép lassan szokásukká vált a poharazgatás – Ám vannak olyanok is, akikre egészen 60, 70 éves korukig nem volt jellemző a túlzott alkoholfogyasztás.  Aztán egyszercsak történt valami…

Van különbség azok között, akik régóta isznak, de szokásuk fokozatosan alakult ki, többnyire már huszon- vagy harmincévesen – de kevés szó esik azokról az emberekről, akikre csak 70 esztendősen tör rá a fokozott alkoholfogyasztás iránti vágy.

Ennek oka lehet egy váratlan esemény, egy haláleset, egy kényszerű nyugdíjba menetel, a krízisek valódi vihara, hogy egyszercsak elpattanjon benne valami és a pohár után nyúljon.

„Azelőtt nem ittam ennyit…”

Jó példa erre egy pennsylvaniai páciens, Jerry esete, aki valóban 75 éves volt, amikor szinte egyik napról a másikra kellett szembesülnie életét megrengető történésekkel: elveszítette az édesanyját, kényszerűségből nyugdíjba helyezték, a felesége komoly műtéten esett át – ő pedig hamar akkora gödörben találta magát, melyből nem látta a kiutat: vodka reggelihez, ebédhez, délutánra, estére és alváshoz is… Majd következő nap ugyanez. A vodkásüveg jelentette számára az erőt – az alkohol pedig átvette az uralmat az élete felett.

A Jerryvel történtek a függőségszakértők szerint gyakoriak a bébibumm generációnál, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. Kutatások azt mutatják, hogy a 65 év felettiek 40 százaléka iszik, azon tény ellenére, hogy a szervezet képessége az alkohol lebontására csökken a korral, s hogy annak veszélyes hatása lehet bizonyos gyógyszerekkel együtt, melyek közül sokat naponta szednek az idősebb emberek.

Azoknak a száma, akik 50 éves koruk felett alkohol – vagy esetleg drog – problémákkal küzdenek, 2020-ra 2,8 millióról 5,7 millióra nőhet. Ráadásul sok szempontból rejtett járványról van szó, melyet gyakran észre sem vesznek az orvosok vagy az idős ember családtagjai.

idoskor

Hogyan kezelhető?

Az említett páciens ma 6 éve józan, visszatért az életbe – s azon gondolkodik, vajon miért nem kapott sosem jelzést senkitől? Az orvosok, akiket hosszú évek óta jól ismert, sosem tették fel neki a kérdést, hogy iszik-e, ő pedig nem szeretett volna róla beszámolni.

Egészen addig nem derült ki a dolog, amíg napi egy és fél liter vodkát el nem fogyasztott, a gyermekei nem akarták, hogy unokái közelében legyen, s a munkát, amit szeretett, sem végezhette már – elérte azt a pontot, amikor segítséget kellett kérnie. 22 kilót fogyott és problémái voltak a járással. Az ivás azonban megoldást jelentett neki a „megküzdésre”, a dolgok kevésbé tűntek rossznak a reggel elfogyasztott vodka után.

„Több jelentős változás történt az életemben rövid időn belül – mesélte Jerry. –  Valószínűleg ez taszított át a még biztonságos vonalon.” Belátta, hogy segítségre szorul és felvételét kérte a Caron Treatment Centers függőségkezelő intézménybe.

Joseph Garbely orvos, a központ vezetője szerint az időskori alkoholizmus egyre nagyobb méreteket ölt, a probléma kezdett olyan komollyá válni, hogy mára speciális programot kínálnak ezen emberek számára. A 10 ágy állandóan foglalt, s tervezik a bővítést. Egy, 2013-ban végzett felmérés szerint legalább 1700 létesítmény kínál idős-specifikus leszoktató programot a teljes 18 ezer közül.

„Vannak bizonyos életszakaszokhoz kötődő problémák. Egyike ezeknek a függetlenség elvesztése, fizikai korlátozás miatt – a másik sokszor egy közeli hozzátartozó vagy barát halála, az elszigeteltség érzése, amely a nyugdíjazás miatt jön elő” – magyarázza dr. Garbely.

Sok idős ember alkohollal küzd a magány ellen és meglepetten tapasztalja, hogy míg korábban két-három pohár ital nem „ütötte ki”, most ennyitől is gyorsan lerészegedik.

Gyógyszerekkel különösen veszélyes

Az alkohol az alkalmazott gyógyszerekkel együtt veszélyes hatást okozhat. A benzodiazepin gyógyszerek hatása, így például az alprazolamé (Xanax) vagy diazepamé (Valium), az alkohollal felerősödhet, ahogyan a fájdalomcsillapítóké is, s potenciálisan végzetes következményekkel járhat. Ha a vérnyomást kezelik gyógyszerekkel, bétablokkolókkal, azok alkohollal keverése bizonytalanságot és elesést eredményezhet.

S miközben a fő probléma az alkohol, egyes idősek gyógyszer függőséggel kapcsolatos kezelést keresnek. Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint sokakat kezeltek opioid fájdalomcsillapító-függőség miatt 2012-ig, 50 és 59 éves kor között; ők alkották a legnagyobb csoportot ezen kezelési programokon belül New Yorkban. Az előrehaladott korúak között ritkább a tiltott kábítószerrel való visszaélés, bár ez sem ismeretlen.

Joseph Garbely-nek olyan páciense is volt, aki nyugdíjazása után kapott rá a kokainra.

Egy friss, országos felmérés az Egyesült Államokban, amelyet a Caron intézmény készített az idős szülők körében, arra világított rá, hogy igen okos dolog lenne, ha a háziorvos érdeklődne az idősek gyógyszer- és alkoholhasználatáról. Sajnos, a doktorok látogatása ma hosszú percekkel lecsökkent, míg korábban akár egy órát is tudtak a betegre szánni – nagyobb esély volt arra, hogy ne csak megismerjék a beteget, de több információt is beszerezzenek róla.

alkoholizmus

Az emberek nem is hinnék

A felmérés egyébre is rámutatott, mégpedig arra, hogy a felnőtté vált gyermekek fele nem gondolja, hogy a kábítószer az idősek körében is probléma lenne, még ha 37 százalékuk el is mondta, hogy látta a saját szülőjét kockázatos szokással élni, beleértve, hogy egy ültében három alkoholos italt iszik meg, vagy iszik és utána vezet.

„Az emberek jó része nem gondol bele és nem kérdi meg az idős szülőt, mi történik vele – nem feltételezi, hogy talán kockázatos magatartást folytat” – vélekedik dr. Garbely.

Sok idős örül annak, ha az Anonim Alkoholisták találkozót napközben tartják – fejtette ki véleményét a 74 esztendős Wayne, aki szintén idősebb korában vált alkoholistává. Elárulta: jobban szeretnek nappal, s nem este találkozni, ezenkívül fontos számukra a helyszín könnyű megközelítése. Az arizonai nyugdíjas szervezte meg a Idősek Józanságban hálózatot, mely az igényeiknek megfelelő találkozókat, eseményeket rendez.

Maga Wayne jóval nyugdíjazása előtt kezdett inni, 30 évig tartozott az anonim alkoholisták közé. Ám sokan, akik részt vettek a találkozókon, csak jóval később kezdtek nagy mennyiségben szeszt fogyasztani. A hálózat 12 évvel korábban indult, majd több száz idősekre specializálódott csoporttal bővült több államban.

„Ma már egyre inkább felismerik a problémát az emberek. Míg korábban talán azt mondták, nagyapó túl sokat iszik, de hát ebben a korban már mit tehetünk ez ellen, hagyjuk rá – ma kezdik észrevenni, ha gond van és tisztában vannak azzal, hogy a segítő szervezetek bármely korban rendelkezésre állnak”- mondta.

A találkozók nemcsak arra jók, hogy az ember távol maradjon az alkoholtól, hanem kitűnőek a társadalmi interakciók szempontjából is. Jerry például ma a kezelési központ egyik csoportjának aktív tagja, s ha feleségével utaznak, mindig útba ejtenek egy-egy anonim alkoholisták találkozót.

Számos idős ember nem képes kimozdulni és elmenni a találkozókra, vagy a családja részéről hiányzik a támogatás.

A kemény időszakot átvészelt Jerry nem bánja, ahol ma tart – de azt igen, ahogy idáig eljutott, s ezen már nem tud változtatni. „Az életben a pozitívumokra kell koncentrálni. Ha egyfolytában azt hajtogatjuk, hogy szegény, szegény én…!, nem fogunk túlélni. Csak ha előre nézünk.” – fogalmazott.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu