A dohányzás kinyírja az ereket

Régóta köztudott tény, miszerint a dohányzás számos betegség kialakulásának kockázatát megnöveli – köztük az artériás trombózisét is -, ám kutatások szint a vénás rendszerre is komoly befolyást gyakorol. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája ezért a dohányosok trombózis rizikóbecslésének és genetikai szűrésének fontosságát hangsúlyozza.

Dohányzás, mint rizikófaktor

A vénás tromboembólia (VTE) a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris betegség melynek alapja általában a lábban kialakult vérrög, mely leszakad, majd a véráramlás útján a tüdőbe kerül, embóliát okozva. A trombus-képződés hátterében több tényező is állhat, ám kínai tanulmányok szerint közülük a dohányzás igen előkelő helyen szerepel, és megfigyelték, hogy a káros szenvedély 23%-kal megnöveli a VTE kialakulásának kockázatát- természetesen minél régebb óta cigarettázás az illető, annál nagyobb a rizikó. A kutatók hozzátették, miszerint a kockázat még nagyobb, ha a dohányzás mellett magas testtömeg index (BMI) is áll.

Ezeknek a betegségeknek a kockázatát növeli meg a dohányzás

  • magasvérnyomás
  • szívinfarktus/stroke
  • daganatok
  • érszűkület
  • cukorbetegség
  • tüdőrák

A fentiek mellett az említett keringési betegségek jelentősen súlyosabbá válnak a nemdohányzókhoz képest.

dohányzás

Fontos az alapos kivizsgálás

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint manapság lényegesen csökkenthető a vénás trombózisok előfordulásának esélye, köszönhetően az egyéni rizikóbecslésnek és genetikai vizsgálatoknak. Ezeket érdemes már akkor is elvégeztetni, ha az illető családjában előfordult már mélyvénás trombózis, esetleg tüdőembólia, hiszen gyakran családi halmozódást mutat a probléma. A magas vérnyomás, az érszűkület, az infarktus/stroke és a cukorbetegség egyaránt az érfal legbelső rétegét az un. endothel sejtréteget érinti, e kórképeknél elsősorban az artériás oldal trombózisa fordul el. Ennek ma már számos un. markerét (jelzőanyagát) ismerjük, amiknek egy része genetikusan adott lehet, tehát az erre az oldalra vonatkozó genetikai vizsgálatokat is érdemes elvégeztetni. A dohányzás és a nikotin egyértelműen „érméreg”: akinek az erre vonatkozó leletei pozitívak, egy életre és azonnal, teljes mértékben el kell hagynia a dohányzást. Így is kb. 15 évig tart, amíg egy dohányzó tüdő úgy-ahogy regenerálódik.

„A genetikai vizsgálatok igen nagy szerepet töltenek be a trombózis prevencióban, hiszen egy egyszerű vérvétellel hamar megállapítható, hogy fennáll-e esetleg valamilyen genetikai mutáció, mely megnöveli a vérrögök kialakulásának esélyét. Ennek a vizsgálatnak a jelentősége még nagyobb, ha valamilyen extra rizikófaktor is fennáll. Ilyen többek között a fogamzásgátló tabletták szedése, hormonális készítmények alkalmazása, terhesség, túlsúly, illetve a dohányzás. Ezekben az esetekben javasolhatunk gyógyszeres, antikoaguláns kezelést megelőzésként, viszont egyes esetekben előfordulhat, hogy az életmódváltás is elegendő lehet- pl. a túlsúly leadása, bőséges folyadékfogyasztás, valamint a dohányzásról való leszokás”– mondja prof. Blaskó György.

Forrás: Trombózisközpont