Kik hajlamosak plakk képződésre?

A fogászati plakk a fogak felszínén kialakuló lepedék, amely azonban akár az íny alatt is megtelepedhet. Dr. Benkő Krisztina, fogorvos szerint az eltávolítatlan plakk következményeiről és a hajlamosító tényezőkről beszélt.

Az íny alól nehéz eltávolítani a plakkot

A fogászati plakk a fogak felszínén kialakuló lepedék, amely a fogak egyes részeiről önmagától ledörzsölődik rágás közben. Vannak azonban olyan területek a szájban, ahonnan csak gyakori és szabályos fogmosással távolítható el a lepedék, vagy akár már azzal sem. Ilyen területek lehetnek az őrlő- és kisőrlő fogak barázdái, a fogak belső felszíne és a fogak érintkező felszínei, az úgynevezett kontaktpontok alatt.

Fotó: 123rf.com

Sok esetben a plakk szabad szemmel is jól látható, ez nem lehetséges azonban az íny alatt megtelepedő lepedéknél. Ráadásul, amíg a fiatalabb korosztálynál még erőn és magasan tapad az íny, addig az idősebbeknél egy kissé már visszahúzódik. A lepedékképződést az öröklött adottságokon kívül természetesen az életmód, az egészségi állapot és a fogápolási szokások is befolyásolják. Ugyanakkor vannak olyan állapotok, amelyek hajlamosítanak a fokozott plakk képződésre.

Ilyen többek közt:

  • a legyengült immunrendszer
  • cukorbetegség
  • vérképzőszervi betegségek
  • anyagcsere-betegségek
  • várandósság
  • dohányzás
  • erős stressz
  • elhanyagolt szájhigiénia
Miért baj, ha a lepedékes a fog?

Idővel az eltávolítatlan plakk mindenképpen fogszuvasodáshoz vagy ínygyulladáshoz vezet. Ezt a folyamatot fontos lenne még az elején megállítani, hiszen következő lépésként megjelenhet az ínysorvadás, aminek végső stádiumában a fog elvesztésétől kell tartanunk.

A fogkő sem más, mint egy kemény állagú lepedék, amelyet már az erőteljes fogmosás sem képes eltávolítani. Különösen igaz ez, ha a fogkő az íny alatti területen jelenik meg. Legnagyobb veszélye szintén a fogszuvasodás elősegítésében, és ami még ennél is jelentősebb, a fog tartószöveteinek tönkretételében rejlik.

Fotó: 123rf.com

Éppen ezért fontos a fogkő szakszerű eltávolítása. Az íny feletti részen ultrahangos készülékkel dolgoznak a szakemberek, az íny alatti területeket azonban csak megfelelő kézi műszerekkel lehet megszabadítani a fogkőtől. Benkő doktornő tapasztalatai azt mutatják, hogy eltávolításkor sokaknál érzékenység lép fel, aminek hátterében egy ínygyulladás állhat, illetve a hirtelen szabaddá vált fogfelszín is reagálhat érzékenységgel.

Az eltávolítás után a fogak felszínét egy speciális polírozó-pasztával polírozzák, ez az úgynevezett „homokfúvás”, amelynek célja, hogy a simább felületen ne tudjon olyan könnyen megtelepedni a fogkő.

A professzionális szájápolás

A professzionális szájápolás ugyanakkor nem egyenlő a fogkő eltávolításával (depurálással), ahogyan sokan gondolják. Ez a szerteágazó eljárás ugyanis megszünteti az összes olyan okot, amely lehetővé teszi, sőt megkönnyíti a baktériumok megtelepedését a fogakon és az úgynevezett fogműveken – ismerteti Dr. Benkő Krisztina.

Vagyis a fogkő letisztítását követi az összes elszíneződés, felrakódás eltávolítása, a fogak felszínének felpolírozása, a nehezen elérhető területek megtisztítása, az ínybarázdák átmosása, az elálló szélű fogművek, tömések lesimítása, és ha szükséges, gyógyszeres-fertőtlenítő zselék behelyezése. Az igazán gondos kezelés része a fogszabályozó eljárás is, hiszen a szabálytalan fogazat sokkal kevésbé tisztítható, így könnyebben megtelepszik rajta a lepedék.

Forrás: https://napidoktor.hu/index