Ép fogak cumisüveg nélkül

Csökkenthető a szuvas fogak, az elhízás, és a vashiány kockázata, ha időben térünk át a pohárra.

Öt perces beszélgetés a 9 hónapos tanácsadáson a cumisüveg kitolódó használatának hatásairól 60 százalékkal lecsökkentette azoknak a gyerekeknek a számát, akik kétévesen még mindig cumisüvegből ittak, számolt be kutatásaik eredményéről Dr. Jonathon Maguire, a tanulmány szerzője, és a St. Michael Kórház gyermekgyógyásza.

Amelyik szülő figyelmét felhívták erre, az gyermekét egyéves korára leszoktatta a cumisüvegről, szemben azokkal, akiket erre nem figyelmeztettek, és gyermekük 16 hónaposan még mindig cumisüvegből ivott.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása szerint a gyermeket 15 hónapos kora után nem szabad cumisüvegből etetni. Ennek sok szülő és gyermekorvos nincs tudatában, így van olyan gyermek, aki három-négyévesen még mindig cumisüvegből iszik. ?Sokat segít, ha az orvosok tiszta képet adnak a szülőknek a cumisüveg veszélyeiről? ? magyarázza Maguire, ?A gyermekorvosok és védőnők hatással lehetnek a szülőkre, hogy addig vegyék ki gyermekük kezéből a cumisüveget, amíg az nem válik rossz szokássá.?9947Maguire, és két kollégája, Dr. Patricia Parkin és Catherine Birken indította el a ?TARGet Kids!?nevű tanulmányt, amiben gyermekgyógyászok és háziorvosok is közreműködtek. A kutatáshoz, mely során Toronto belvárosában élő gyermekek adatait elemezték, óriási adatbázis állt rendelkezésre.

?A kitolt (16 hónapos kor feletti) cumisüveges etetés és a vashiány közötti összefüggés már korábban bizonyítást nyert. Az ontario-állambeli kisgyermekek 30 százaléka vashiányos, ami lassabb fejlődést, viselkedési zavarokat, rosszabb iskolai teljesítményt okozhat.? ? tette hozzá Dr. Parkin, a Torontoi Egyetem docense.

Azon szülők 86 százaléka, akiknek gyermeke kétévesen még mindig cumisüvegből ivott, azzal magyarázta ezt, hogy a gyerek jobban szereti a cumisüveget a csőrös pohárnál. Maguire szerint minél nagyobb a gyerek, annál nehezebb lesz leszoktatni. ?Egy kétéves gyermektől már nagyon nehéz elvenni a cumisüvegét, kicsi korban azonban sokkal könnyebb változtatni a viselkedésén.?

Azok a gyerekek viszont, akik tejet vagy narancslevet isznak a cumisüvegből, a csecsemőtápszerek magas vastartalmának köszönhetően, elegendő vashoz jutnak, teszik hozzá a tanulmányban mely a Pediatrics című gyermekgyógyászati folyóirat legújabb számában jelent meg.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.