A szájszag oka is lehet a fogkő!

A fogkő látványnak sem kellemes, viszont más problémákhoz is vezethet, mint például az ínyvérzés, a kellemetlen szájíz és szájszag.

Érdemes fogorvoshoz fordulnunk, még akkor is, ha maga a fogkő esetleg nem látszik! A fogkőről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.

A plakkban hemzsegő baktériumok

A dentális plakk nem más, mint a foglepedék, amelyet a fogak és a szilárd szájképletek (tömések, koronák, hidak, kivehető pótlások) felszínén megtapadó ételmaradványok, baktériumok, hámsejtek, immunsejtek hoznak létre. Ennek az anyagnak mindössze 20 százaléka a szilárd állomány, 70 százalékban baktériumok alkotják.

Önmagukban a baktériumok még nem veszélyesek, hiszen normális esetben is több millió tartózkodik belőlük a szájban. Sőt, más mikroorganizmusok – gombák, amőbák – is benépesítik a szájüreget, és jelentős védőszerepük van. Mind a nyálkahártyát, mind az immunrendszert védik, és egyetlen célunk csupán az lehet, hogy ne engedjük őket túlburjánzani.

Ha ugyanis nem fektetünk energiát a megfelelő szájhigiéniába, vagyis például, nem mosunk elég gyakran fogat, úgy a fogak közt, az ínyszélen és az ínytasakokban életmaradékok ragadnak le, amelyek ideális táptalajt biztosítanak a baktériumoknak. A plakk megkeményedéséhez elég csupán néhány, fogmosás nélkül eltöltött nap, mialatt az ételmaradék keveredik a nyállal és a baktériumokkal.

fogkrémek

Tényezők, amelyek elősegítik a plakk megtelepedését:

  • torlódott fogak, amelyeknek igen nehéz tisztán tartani minden felületét
  • rosszul záró vagy helytelenül készített tömések, koronák, hidak, fogsorok
  • csökkent nyálmennyiség
  • dohányzás

A plakk eltávolításához hozzájárul:

  • napi legalább kétszeri alapos, és megfelelő ideig tartó fogmosás
  • megfelelő rágástechnika
  • gondosan megválogatott élelmiszerek
  • rendszeres fogorvosi vizit

Plakkból fogkő

Alapos tisztítás és fogorvosi segítség nélkül a plakk könnyen elmeszesedhet, sárgássá, barnássá, és érdes felületűvé válik, hiszen a nyálban található ásványi anyagok beépülnek a lepedékbe, így ,,kőszerű” réteget képeznek. Ez maga a fogkő, amelyet a hagyományos fogmosással már nem lehet eltávolítani, ugyanis erősen tapad a fogfelszínekhez.

Nem csak esztétikai probléma!

A gondozatlan, barnás fogak látványa, és az ezt kísérő szájszag már önmagában is nyomós érv a fogkövek eltávolítása mellett. Azt is tudni kell, hogy a jelenséghez általában fogínyvérzés és az íny vörössé, duzzadttá válása is társul.

Hazánkban a lakosság jelentős részénél megfigyelhető fogkő, melynek legfőbb veszélye a további baktériumok megtelepedése, amelyek végső soron fogágy-gyulladáshoz, csontpusztuláshoz és ezért a fogak kilazulásához, majd elvesztéséhez vezetnek.

Ráadásul, mivel az ép zománc és a lepedék közt zajló biokémiai folyamatok egyensúlya azonnal savas irányba tolódik, amint szénhidrátot fogyasztunk, ez könnyen elvezethet a zománcban lévő ásványi anyagok oldódásához, majd ennek alapján a fogszuvasodáshoz. A megoldás csakis szakértő fogorvosi eljárás lehet, amelynek keretében eltávolítják a fogköveket.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.