Alternatívan a fülzúgás ellen

A csend hangja. Kevesen tudják, hogy a gyógyszeres kezelés mellett számos alternatív gyógymód is létezik fülzúgás kezelésére.

A fülzúgás Magyarországon körülbelül félmillió embert érint. A betegek életkor szerinti megoszlása az elmúlt egy évtized alatt jelentősen megváltozott és az 55 év feletti korosztályról a 30 évesekre tolódott. Kevesen tudják, hogy a gyógyszeres kezelés mellett számos alternatív gyógymód is létezik fülzúgás kezelésére.

A fülzúgással együtt élő személyek olyan hangokat hallanak egyik, vagy mindkét fülükben, melyeket környezetük nem. Ez a sípolás, kattogás, morajlás, sistergés, dübörgés rendkívül zavaró, csökkenti a koncentrálóképességet, megnehezíti az elalvást, és állandó frusztrációt eredményez. Mivel a beteg nem tudja kikapcsolni a hangforrást, állandóan szorong, hogy mikor múlik el vagy jön elő ismételten a hang, amely emeli a stressz-szintet, ezáltal a tünetek még jobban felerősödnek.

A fülzúgás hátterében állhatnak fülészeti és neurológiai betegségek, bizonyos szervi betegségek, vagy akár trauma is, például hirtelen erős zaj, hangos zene. A legtöbb esetben a fülcsengés összefüggésbe hozható a fül elégtelen vérellátásával, amikor a sejtekhez, szövetekhez nem jut elegendő oxigén.

kiiuk48p1

Ha valaki tartósan, egy-két napon túl nem hall jól vagy zúg a füle, sürgősen fül-orr-gégészhez, kell fordulnia, hogy kiderüljön a probléma háttere. Minél hamarabb elkezdik a probléma kezelését annál nagyobb esély van annak a megszüntetésére. Még az első hetekben 50% felett van a gyógyultak aránya, a hónapok múltával, egyre kisebb a valószínűsége, hogy az orvosok segíteni tudnak a bajon. A gyógyszeres kezelés mellett alternatív gyógymódok is léteznek, mint például az autogén tréning, a hipnózis, vagy az oxigén regeneráló erejét felhasználó hiperbár oxigénterápia.

A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os, orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be. A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket, így javul a belső fül vérkeringése, a trauma vagy más szervi betegség miatt kialakult duzzanat gyorsabban húzódik vissza, a fülzúgás csökken, akár meg is szűnhet. Nemzetközi kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy az időben ellátott és hiperbár oxigénterápiával gyógyított páciensek 82%-ánál jelentős változás állt be állapotukban.

„A hozzánk forduló betegek általában végső kétségbeesésükben jutnak el a hiperbár oxigénterápiáig. Amikor már minden szakorvost végigjártak, amikor a hagyományos módszerek nem működnek akkor keresik fel a Hiperbár Centrumot. Számos esetben látjuk, hogy még magát a pácienst is meglepi a fülzúgás, a zajok megszűnése, vagy jelentős mérséklődése – mondta dr. Máté Attila, a Baromedical Zrt. kereskedelmi igazgatója. „Eddigi tapasztalatink alapján elmondható, hogy a fülzúgás kialakulásának minél korábbi fázisában keresnek meg bennünket az érintettek, annál nagyobb az esély arra, hogy a terápia hatékonyan tud segíteni állapotuk javításában.”

1j82hunr4

A hiperbár oxigénterápiáról

A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os, orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be. A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.

A terápia eredményesen alkalmazható lábszárfekély, nehezen gyógyuló sebek, csont- és ízületi sérülések esetében, plasztikai vagy helyreállító beavatkozások után, fertőzések (húsfaló baktérium, Lyme-kór), gyulladások (pl.: csontgyulladás), fülzúgás, migrén kezelésére, valamint agyvérzés miatt kieső funkciók bizonyos mértékű helyreállítására is.

Forrás: