Tíz év múlva minden tizedik ember cukorbeteg lesz!

Rémisztő még belegondolni is: 10 év múlva már minden tizedik ember cukorbeteg lesz hazánkban is, a 20-70 év közötti korosztályban. Nagyon fontos tehát, hogy a már betegek,  illetve mindenki megfelelő információval rendelkezzen erről  az eleinte gyakran észrevétlen, de kimenetelében annál veszélyesebb bajról. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 15-én, a Diabétesz Világnapon, a Lurdy Házban.

A „Legpontosabb mérés napjára” keresztelt és kiváló szakemberek közreműködésével megvalósuló eseménysorozat  legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy tudatos életvezetéssel még egy olyan súlyos betegség mellett is teljes élet élhető, mint a cukorbetegség. Természetesen ez már egy későbbi lépés, az első az, hogy egyáltalán kiderüljön (és minél előbb derüljön ki!), hogy  érintettek vagyunk-e ebben a szövődményeivel együtt akár végtagamputációhoz, vaksághoz, halálhoz is elvezető betegségben. Ha már ismert a baj, sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, hogy védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben. Ezek többsége azonban komoly odafigyelést és fegyelmet igényel, ráadásul nem csak a betegtől, hanem közvetlen környezetétől is.

„A cukorbetegséggel lehet, de nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran egy teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul kell helyt kell állnia a betegnek” – mondja Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke. – „Valamennyi érintettnek, beleértve az együtt élő családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége az ehhez szükséges ismeretek elsajátításához. Világnapi rendezvényünkkel támogatást és megoldási mintákat szeretnénk nyújtani a cukorbetegséggel élők és családtagjaik számára a mindennapi problémák leküzdéséhez.”

vércukor

A Lurdy Házban megvalósuló előadásokon szó esik a – valójában az egészséges étkezést  jelentő – „rettegett” diétáról, valamint  a rendszeres mérések és vizsgálatok fontosságáról, továbbá a diabétesz okozta kellemetlen és egyre súlyosabbá váló problémák  által előidézett lelki gondokról. Kiemelt, szűréssel is megtámogatott témája lesz a rendezvénynek a cukorbetegek mintegy harmadánál kialakuló diabéteszes neuropátia. Nagyon fontos e társbetegség korai tüneteinek a felismerése és kezelése, mert ezáltal megelőzhető vagy késleltethető a további, erős fájdalommal járó idegkárosodás.

A tájékoztató előadásokat gyakorlati útmutatók egészítik ki: dietetikusok tanítják meg az érdeklődőknek a diétás főzés és tápanyagszámítás alapjait, szakápolók mutatják meg a helyes vércukormérés és inzulinadagolás technikáit, gyógytornász iránymutatásával mindenki összeállíthatja a számára optimális testmozgás elemeit, a diabétesz okozta lelki problémák feltérképezéséhez pedig pszichológus nyújt segítséget.

„A legpontosabb mérés napja” mottó jegyében egész nap ingyenes mérésekkel, szűrésekkel, vizsgálatokkal (vércukor, neuropátia, koleszterin, vérnyomás, testzsír, talpi nyomás, inkontinencia stb.) ellenőrizheti valamennyi érdeklődő a saját egészségi állapotát, amellyel kapcsolatban egyéni tanácsadással is szolgálnak a szakemberek.  A rendezvényre ellátogatók  találkozhatnak Hevesi Tamással is, aki személyes példája – a   Sztárban Sztár c. tévéműsorban nemrég elért óriási sikere és az általa irányított focicsapatnak az idei Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó Bajnokságon szerzett ezüstérme is – bizonyítja, hogy megfelelő életvezetés mellett egy évtizedek óta cukorbeteg ember is élhet teljes életet.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.