Az UV-A sugárzás napozás után is károsítja a bőrt

A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását.

 Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést. A napsugárzás nagyobb részben UV-A, 5-10 százaléka csupán az UV-B sugárzás. Eddig ez utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, tudott volt, hogy az UV-B hatására módosul a sejt DNS-e, a mutáció bőrtumorért lesz felelős.

Science-ben megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az UV-A hatására úgy alakul át, hogy károsító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indítanak el. Ráadásul ezek a sejt DNS-ét károsító folyamatok az UV-A sugárzás megszűnése után is folytatódnak – emeli ki a szakember. Vagyis míg az UV-B sugárzás káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak és elindul a szervezet gyógyulása, addig az UV-A-nál a káros hatás még órákig tart, a melanin árnyékban, akár sötétben is gyártja a bőrsejt DNS-ét károsító anyagcsere termékeket.

bőrrák

Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat a melanoma kialakulása illetve a szolárium használattal kapcsolatban – magyarázza Dr. Wikonkál Norbert. A kutatók megtalálták a hiányzó láncszemet, ami igazolta az a gyakorlati tapasztalatot, miszerint a bőrrákosok között sok a szolárium használó. A szoláriumban ugyanis magas az UV-A sugárzás (nincs UV-B), így ezzel a kutatással igazolták az összefüggést a bőrdaganatok kialakulása és a szolárium között.

Az is kiderült, hogy a világos bőrűek azért vannak a legnagyobb veszélyben, mert az ő szervezetükben nem a szokványos melanin (eumelanin) termelődik, hanem az un. phaeomelanin, ami a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban még ártalmasabb módon bomlik le: reaktív oxigén gyökök alakulnak ki, melyek segítik a rák kialakulását.

A melanoma rák a melanociták (a bőr festéktermelő sejtjei) kóros burjánzása. A melanociták termelik a melanint (eumelanint), azt az anyagot, ami normál esetben védi a bőrt: a barnulás folyamatáért felelős. A melanin úgy védi a hámsejt dns-ét a napsugárzástól, mint egy napernyő – a sejtmag fölött tárolódik. A túlzott UV sugárzás hatására indulhat be a kóros folyamat.

Kiemelten fontos tehát, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek napon, még jobban védjék bőrüket (napernyő, sapka, póló és fényvédő készítmények) és mindenképp kerüljék a szoláriumot – tanácsolja a szakember, aki maga is kutatott a Yale Egyetemen a publikációt jegyző laborban. Véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is okozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Czétényi Rita

Semmelweis Egyetem/semmelweis.hu

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.