Szelénkalauz

A periódusos rendszer 34-es rendszámú elemeként számon tartott szelént a svéd J. J. Berzelius fedezte fel 1817-ben. A szelén java része szelenocisztein és szelenometionin formájában fordul elő a szervezetben.

Szelénproblémák

Változatos étrend esetén nem szokott szelénhiány felmerülni, a mesterségesen létrehozott szelénhiány hatását azonban még vizsgálják. Kis mértékben viszonylag enyhe tüneteket idéz elő, azonban előfordulhat májelhalás, szívkárosodás.

Ismeretes azonban két gyermekbetegség is, amelyet szelénhiány vált ki. Az egyik az először a kínai Keshan tartományban észlelt Keshan-kór, amelyre szívizombántalom jellemző, a másik a Kasin-Beck-tünetegyüttes, amelyben csontosodási zavar és ízületi gyulladás következik be.

Ismeretes az is, hogy a szelénhiány rontja a védekezési rendszer működését, s gyakoribbá tesz bizonyos rosszindulatú daganatokat.

Ritkán az is előfordul, hogy a kelleténél nagyobb adagú szeléntől heveny vagy idült mérgezés következik be. Az előbbi a súlyosabb, mert gyomor-bél rendszeri károsodással, légzőrendszeri bántalommal, szívizominfarktussal és veseelégtelenséggel járhat.

Az idült szelénmérgezésre az enyhébb gyomor-bél rendszeri és idegrendszeri zavarokon kívül fáradtság, ingerlékenység, fokhagymaszagú lehelet és bőrkiütés jellemző.

asvanyok1

Növényi és állati források

A növényi eredetű étkek szeléntartalma a talajban, míg a húsokban levő szelénadag az állat által fogyasztott takarmányban levő szelén mennyiségétől függ.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a gyümölcsök és a zöldségek grammonként 0,1 μg-nál kevesebb, a tejtermékek 0,1-0,3, a gabonafélék 0,1-0,8, míg a húsok és a tenger gyümölcsei 0,1-1,5 μg szelént tartalmaznak.

A szakirodalomban fellelhető adatok szerint a brazíliai dió igen sok szelént tartalmaz (85 g-ja 544 μg-ot), de bőséges szelénforrás a tonhal, a tőkehal, a marha-, a sertés- és a pulykahús, valamint a csirkemell és a tojás is, ugyanakkor a dióban, a kenyérben és a tejben kevés szelén van.

Forrás: