A gluténérzékenység három apró tettese

A kutatók beazonosították a glutén három olyan részecskéjét, mely a búzafehérjére allergiás embereknél kiváltja a betegséget.

Az eredmények, melyek a Science Translational Medicine című folyóiratban jelentek meg, sokkal célzottabb terápiát tehetnek majd lehetővé a mostani helyett. Jelenleg a gluténérzékenyeknek életük végéig tartózkodniuk kell a gluténtartalmú élelmiszerektől, mint például a gabonapelyhek, tészta, sütemények és a sör. ?Ha sikerül egy allergén mérgező hatását leszűkíteni néhány alkotóelemre, akkor erőteljesen célirányos terápiát lehet kidolgozni úgy, hogy ne kelljen a teljes immunrendszert célba venni.? ? mondta Robert Anderson kutató, az ausztrál Walter és Eliza Hall Orvosi Kutatóintézetből.

Az allergiás betegek esetén az immunrendszer eltúlzott immunválaszt ad a gluténra, ami károsítja a vékonybeleket, így a vitaminok, ásványi anyagok és tápanyagok nem tudnak felszívódni az ételekből. A beteg krónikus kimerültségben szenved, nő a csontritkulás, a terméketlenség és a vetélés kockázata, valamint gyakrabban kapnak emésztőszervi rákot. Ez a tünetegyüttes a coeliákia, vagy lisztérzékenység.10159A tanulmányhoz 244 ausztrál és brit lisztérzékeny beteget vizsgáltak. Három napon át ettek gluténtartalmú ételeket, majd megmérték az immunsejtek számát a vérükben. Bár a glutén mintegy 16 000 alkotóelemből áll, ebből csak három felelős az allergia kialakulásáért. ?Meglepetésünkre a glutén immunválaszát le lehet szorítani három összetevőre. Ez azt jelenti, hogy az immunreakció valószínűleg nagy mértékben a glutén néhány összetevőjére vonatkozik.? ? nyilatkozta telefonon a kutató.

Anderson munkatársaival azóta belekezdett egy injekció formájában beadható gyógyszer megalkotásába, mely a három komponenst nagyon kicsi adagokban tartalmazza. Az elképzelések szerint az immunrendszert rendszeresen kell kitenni a zavaró allergéneknek, de csak nagyon kicsi mennyiségben, így a test fokozatosan szokhat hozzájuk.

Forrás: