Kórházi kommunikátorok találkozója 2010-04-01 Blog Megosztás: Tweet Az egészségügyi intézmények – elsősorban a fővárosi kórházak- és a sajtó kapcsolatáról és együttműködéséről esett szó azon a találkozón, amelyet a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére tartottak a Duna Televízió, a TV2 és a Napidoktor vezető munkatársainak a részvételével. Az egészségügyi munka eredményei is kapjanak helyet a hazai sajtómegjelenésekben, a gyógyító munka egyfajta elismerése is a pozitív sajtómegjelenés – fogalmazták meg azon a megbeszélésen, ahol egészségügyi kommunikációs szakemberek, valamint felelős szerkesztők és újságírók vettek részt a Heim Pál Kórház kezdeményezésére. Egy-egy egészségügyi intézmény – miközben naponta küszködik az alapvető működtetés feltételeinek megteremtésével – dolgozói gyakran emberfeletti munkát végeznek a betegekért. Erről és értük is érdemes szólnia az egészségügyi híreknek, riportoknak, tudósításoknak. Ma még kevés olyan egészségügyi intézmény, kórház van az országban, ahol a kommunikációs területtel önállóan foglalkozik munkatárs.– A budapesti Heim Pál Gyermekkórházban, a szakmai vezetés támogatásával, kommunikációs eszközökkel támogatjuk a gyógyító munkát – hangsúlyozta Buncsik Ildikó, a gyermekkórház kommunikációs vezetője. Ez a tevékenység a betegek és a gyógyítóik folyamatos tájékoztatása mellett jelenti a sajtóval, annak képviselőivel való kapcsolattartást is. A találkozón részt vevők hangsúlyozták: a betegek bizalmának növeléséhez, az egészségügyben dolgozók felelősségteljes tevékenységének erősítéséhez is hozzájárulhat a sajtó, ha kellő informáltsággal és felkészülten, nemcsak a negatív szenzációk, hanem a pozitív példák közzétételével tájékoztatják a közvéleményt. Forrás: