Gyógyszeres kezelésre szorult Sarka Kata

Sarka Kata veseproblémákkal küzd, akárcsak az első baba esetében. Lehet, emiatt sem vágyik újabb gyermekre?

Sarka Kata június elején kórházba került, mert – mint a kislánya érkezése előtt – most is veseproblémák kínozták. Az antibiotikumos kezelés hatására enyhültek a fájdalmai, görcsei elmúltak. Kata azonban tisztában van vele: nagyon kell magára vigyáznia. Pihennie kell, nem emelhet és egyáltalán nem strandolhat.

Lánya, Noémi császármetszéssel született, s mivel a két terhesség közt nem sok idő telt el, az orvosok nem javasolták ezt a lehetőséget. Kata szíve szerint természetes úton szülne, és nem is akar több babát.

Kisfia már két kilót nyom a hasában: augusztus közepén érkezik. Kata elárulta: a kórházi táskát még nem pakolták össze, de az őssejt-doboz már a kocsiban van. Párja, Hajdú Péter most több feladatot vállal Kata helyett, de a pelenkázástól távol tartja magát – mesélte a kismama a Napi Ásznak.

Sarka Kata nemrég számolt be arról, hogy bár első terhessége sem volt egy leányálom, a másodikat sok szempontból nehezebbnek ítéli meg.
9458Pihenni például mindeddig kevés lehetősége volt, hiszen az egyéves Noémivel is foglalkoznia kellett, szaladgálni utána, mindig odafigyelni rá pedig nem kis feladat, és egyre megterhelőbb a kismamának, aki elmondása szerint állandóan fáradt.

Amikor a szép modell Noémit várta, terhessége 7. hónapjában vesemedence-gyulladást kapott. Már csak emiatt is figyelnek most jobban oda rá az orvosok.

Kata bevallotta: noha ő ragaszkodott korábban hozzá, hogy kevesebb korkülönbség legyen két gyermekük között, ha jobban végiggondolta volna, mivel jár egy egyéves csemete mellett a második babát is várni, lehet, még tolja egy kicsit a második gyermek érkezését.

Noémi ráadásul igen eleven, és nem kifejezetten jó gyerek. Sokat hisztizik, és Kata már azon is elgondolkodott: talán túl sokat engedtek meg neki, a második babánál körültekintőbbek lesznek.

Hajdú Péter felesége elárulta: már megvan a kis trónörökös neve is, de azt a kicsi születéséig nem szeretnék nyilvánosságra hozni.

Forrás: