D.Tóth Kriszta kislánya is jótékonykodik

Nem csak elmélet, gyakorlat is D. Tóth Kriszta családja számára a jótékonykodás. A népszerű műsorvezető lánya ugyan még csak 8 éves, de kinőtt ruháit időről időre rászoruló gyermekek részére ajánlja fel. Kriszta évek óta rendszeresen együttműködik az UNICEF-fel, így talán nem meglepő, hogy őt nevezték ki a szervezet nagykövetének.

Pierce Brosnan, Natalia Oreiro, Claudia Schiffer, Felipe Massa, Emir Kusturica, Lucy Liu, Ewan McGregor – még hosszan sorolhatnánk azon hírességek neveit, akik évek óta egy-egy ország UNICEF Nagykövetei. D.Tóth Kriszta mostantól ezekhez a nevekhez csatlakozik. Így 2014-ben is folytatja a már megkezdett munkáját, ezen felül pedig egy önálló magyar kezdeményezés, a Telenor támogatásával életre hívott „Ébresztő-Óra” program arca és aktív résztvevője is lesz.

„Nemcsak megtiszteltetés, hanem óriási felelősség is számomra ez a kinevezés. UNICEF Nagykövetként az a dolgom, hogy hangja legyek azoknak a gyerekeknek, akiket a társadalom nem hall meg, sőt, talán észre sem vesz. Fontosnak tartom, hogy az UNICEF, mint a világ egyik leghitelesebb és leghatékonyabb humanitárius szervezete olyan, mint egy kétkarú óriás. Egyik karjával a távoli országokban élő, számunkra elképzelhetetlenül szerencsétlen sorsú gyerekeken segít, a másikkal pedig itthon tevékenykedik azért, hogy minden magyar gyereknek megadassék a teljes és boldog gyermekkor esélye. Azon leszek, hogy ezeket a karokat a magam eszközeivel még erősebbé tegyem”-  mondta D. Tóth Kriszta, aki hozzátette, mint édesanya, az Ébresztó-Óra módszert különösen jó kezdeményezésnek tartja.

„Az Ébresztó-Óra programot többek között a gyermekek online életének védelmében hozták létre. Új programokkal és eszközökkel támogatja a gyermekjogok ismeretének terjedését és a digitális zaklatás elleni küzdelmet is. Felmérések is mutatják, hogy a gyerekek így nem csak saját jogaikkal lesznek tisztában, hanem a többi gyermekével is, és másképpen viszonyulnak bizonyos helyzetekhez. Ezek az elvek nálunk is beépültek a családba, komolyan veszi a gyermekem. Persze, ha  valami rosszat csinál, nem jelent felmentést a következmények alól, hogy tisztában van a jogaival, de soha nem büntetjük agresszívan. Lola ezen kívül azt is pontosan tudja, hogy nem csak ő van a világon, tisztában van azzal is, hogy vannak rosszabb helyzetben élő gyermekek is. Ezért fontos számára, számunkra a jótékonykodás, például a kinőtt ruhákat továbbadjuk a rászoruló embereknek. Ez nem csak elmélet nálunk, hanem gyakorlat is”-  árulta el Kriszta.

A Telenor támogatásával életre hívott Ébresztő-Óra program, egy játékos iskolai foglalkozás gyerekjogokról, amely ráébreszt, hogy a gyerekkor sokféle lehet, de vannak alapvető dolgok, amelyek összekötik a kicsiket. A program keretében 2000 iskoláshoz jutnak majd el az ország egész területén.

Forrás: