Okostelefon-függőség

Vajon az okostelefonok tényleg rabjukká teszik tulajdonosaikat? Hiszen azt már ma is tudjuk, hogy az internet, illetve a számítógép bizonyos formái addiktívak, tehát függővé lehet válni tőlük. És még ha most nem is látjuk, vagy nevezzük nevén, az okostelefon-függőség egy létező, kifejezetten gyakori dologgá nőtte ki magát.

Ragaszkodunk az okostelefonunkhoz

Egy 2012-es tanulmány szerint az amerikai felnőttek 46%-ának van okostelefonja. (2011-ben ez a szám csupán 25% volt!). És az okostelefon használata igen komolyan elfajulhat, legalábbis egy kutatás szerint, amiben 1600 embert vizsgáltak a Harvard Business School kutatói.

A felmérés eredményei szerint:

70%-uk az ébredés után egy órával már használja okostelefonját.

– 56%-uk egy órával elalvás előtt még használja okostelefonját.

– 46%-uk rendszeresen ellenőrzi okostelefonját a hétvégén is, beleértve a péntek és szombat estéket, éjszakákat.

51%-uk rendszeresen ellenőrzi okostelefonját nyaralás alatt is.

– 44%-uk azt nyilatkozta, hogy rendkívül idegesek lennének, ha elhagynák a telefonjukat és nem tudnák egy héten belül helyettesíteni azt egy újjal.

okostelefon_katt3

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mégis miért. Amikor azt látod, hogy az emberek önmaguk és mások testi épségét és életét veszélyeztetik pusztán azért, hogy SMS-t írjank (például autóvezetés közben…), akkor elgondolkodsz rajta, hogy miért is éri meg ez az egész. És mit tud ez az új, modern technika, ami ezt váltja ki az emberekből?

Rabság vagy csak megszokás?

Vajon az okostelefonok tényleg rabjukká teszik tulajdonosaikat? Hiszen azt ma már tudjuk, hogy az internet, illetve a számítógép bizonyos formái addiktívak, tehát függővé lehet válni tőlük. És még ha most nem is látjuk, vagy nevezzük nevén, az okostelefon-függőség egy létező, kifejezetten gyakori dologgá nőtte ki magát.

A valódi függőség azzal is jár, hogy egyre nagyobb mennyiségben van szükséged az adott dologra (gondoljunk itt a drogokra vagy az alkoholra) – tehát egyre többet és többet kell használnod a telefonodat, hogy azt élvezni tudd. Ha pedig nem kapod meg a bizonyos adagokat, akkor elvonási tüneteket produkálsz és komolyan károsan fog hatni az életedre.

A cikk folytatását a KamaszPanasz oldalán olvashatjátok!

Forrás: