Év végi hajrá? Ne hagyd, hogy a stressz legyőzzön!

Az év utolsó hónapja a legtöbb foglalkoztatási ágazatban kiemelt pszichoszociális kockázatot jelent a munkavállalók, ezen belül is elsősorban a családos nők számára. Egy friss brit munkavédelmi felmérés szerint az egészségügy, a szociális és oktatási szféra alkalmazottjai, az adminisztratív és az ügyfélszolgálati területeken, valamint a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgozók a leginkább kitettek a kóros mértékű munkahelyi stressz hatásainak.

A téli betegségek, a balesetek számának növekedése, az év végi céges zárások, a szoros határidők és az elvárt kiemelkedő kereskedelmi forgalom fokozott terheléssel és munkahelyi stresszel járnak ezen ágazatok egyébként is leterhelt munkavállalói számára. Éppen ezért decemberben kiemelt fontossággal bír a munkahelyi stressz megfelelő kezelése, ami a munkáltató feladata, és amelynek tudatosítása érdekében az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves figyelemfelkeltő kampányt folytat.

Hajtós év vége, stresszes december

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) egy korábbi vizsgálata szerint hazánkban a munkavállalók 51%-a véli úgy, hogy munkahelyén általános a stressz, amely a kieső munkanapok 50-60%-áért felelős és szakértői becslések szerint évente mintegy 440 milliárd forintnyi gazdasági kárt okoz.

Fokozottan aktuális ez a probléma az év utolsó hónapjában, amikor a munkahelyi stressz általános okai, úgy, mint a szakképzettségnek nem megfelelő munkakör, a túlzott elvárások, a nem megfelelő munkafeltételek, és a személyi konfliktusok mellett fokozott mértékű leterheltséget okoz a karácsonyi vásárlási láz által kiváltott megnövekedett munkaterhelés, az évzárás és az ezzel járó szoros határidők tömkelege.

01_Stressz

Az Egyesült Királyság Munkavédelmi Hivatala által 2014-ben publikált „Stressz és pszichoszociális rendellenességek” c. felmérés szerint az alábbi foglalkoztatási területek bizonyultak a legstresszesebbnek:

  • A munkahelyi stressz leginkább az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat érinti. A téli és az ünnepi időszak alatt jóval több baleset történik, mint az év más hónapjaiban, ezért az orvosoknak, a nővéreknek, a szociális munkásoknak, az ápolóknak és az idősgondozóknak decemberben jelentős munkaterhelés-növekedéssel kell megbirkózniuk, amely kiemelkedő pszichés terheléssel jár.
  • Hasonló problémáktól szenvednek az oktatásban dolgozók is. Az általános iskoláktól a középiskolákon át az egyetemekig a december mindig a félév közeledtét jelenti. Dolgozatok, feleltetések, vizsgák, értekezletek és beszámolók érik egymást, ami nem csak a diákok, de az oktatók számára is igen stresszes időszak.
  • Nincsenek jobb helyzetben az adminisztratív vagy ügyfélszolgálati feladatokat ellátó munkavállalók sem. Az év végi céges zárásoknak elszámolásoknak, nagyobb volumenű kiszállításoknak és teljesítéseknek köszönhetően ilyenkor szinte menetrendszerű túlórázásokra kényszerülnek az ezeken a területeken dolgozók. Ezzel párhuzamosan a pihenőidő csökkenése automatikusan magasabb stressz szintet eredményez.
  • A karácsonyi és szilveszteri időszak a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgozók számára is nagyon megterhelő. A megnövekedett forgalom, a meghosszabbított nyitva tartások, a türelmetlenebb vevők és ügyfelek okozta feszültségek igen nagy fizikai és pszichés terhelést rónak az értékesítésben dolgozó munkavállalókra.

Nem meglepő módon a munkahelyi stressz legjobban a nőket viseli meg, hiszen a legnagyobb arányban ők dolgoznak egészségügyi területen, a szociális-gondozó szakmákban, az oktatásban, a kereskedelemben és az adminisztratív területeken. Éppen ezért decemberben különösen aktuális és fontos kérdés a munkahelyi negatív stressz megfelelő kezelése, mert a nőknek e nem kívánatos jelenség mellett az ünnepi családi készülődés feladataival is meg kell birkózniuk” – mondta Balogh Katalin, az EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontjának vezetője.

A munkahelyi stressz jellemző módon a nagyobb, 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál érzékelhető leginkább, de a mikro- és kisvállalatok esetében is gyakori probléma” – mondta Dr. Bakos József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság főigazgató-helyettese. – „A munkavállalók biztonsága és a stressz megfelelő kezelése nemcsak a munkáltató törvényi kötelessége, de egyben alapvető érdeke is, különösen a munka világában legforgalmasabb időszaknak számító decemberi időszakban” – tette a szakember.

03_Stressz

A munkahely stressz kezelése megtérülő befektetés

Magyarországon több mint 4 millió munkavállaló van. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség által megkérdezett dolgozók 51%-a rendszeresen és gyakran találkozik stresszel a munkahelyén, miközben 10-ből 4 munkavállaló úgy véli, hogy ezt a problémát és a vele járó pszichoszociális kockázatokat nem megfelelően kezeli munkaadója.

Éppen ezért a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kellene fordítaniuk a munkahelyi stressz enyhítésére, már csak gazdasági megfontolásokból is. Az EU-OSHA honlapján elérhető adatok szerint, minden, az egészség megőrzésébe befektetett 1 euró akár 3 – 5 eurós megtérülést eredményez, csak a hiányzásokhoz kapcsolódó költségek csökkenése miatt. Ennek az eredménynek az eléréséhez azonban magas szakmai színvonalon kidolgozott és megfelelő módon bevezetett egészségfejlesztő programokra van szükség a munkahelyeken.

Figyelemfelhívással a stressz ellen

A negatív tendenciák ellensúlyozása érdekében az Ügynökség kétéves kampányt indított „Egészséges Munkahelyek – Kezeljük a stresszt!”címmel, amely az EU 28 tagállamában, így Magyarországon is a vállalatoknak kíván módszertani segítséget nyújtani a megfelelő stresszkezelési gyakorlatok kialakításában.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.