Az epilepsziások legnagyobb ellensége a megbélyegzés

Annak ellenére, hogy hazánkban jelenleg több mint 150 ezer ember él epilepsziával, még mindig hatalmas az információhiány, és rengeteg tévhit és előítélet él a társadalomban az epilepsziával kapcsolatban. Sokszor maguk az epilepsziával élők is nehezen jutnak érdemi és hiteles információhoz a mindennapjaikat érintő legalapvetőbb kérdéseket illetően.

A mai napon az „Élet az epilepsziával” címmel rendezett szakmai napon nyílt először alkalmuk az érintetteknek arra, hogy az epilepsziával élők életmódját érintő legfontosabb kérdéseket és problémákat a terület kiemelt szakértőinek bevonásával vitathassák meg. Az eseményen olyan központi témák kerültek elő mint a gyermekkori epilepszia, a gyermekvállalás és terhesgondozás, a gyógyszeres és sebészeti kezelés, az epilepsziásokat érintő lelki eredetű problémák,  különböző memóriazavarok vagy a szakszerű elsősegélynyújtás.

shutterstock_61635562

„Az epilepszia gyógyszeres és műtéti kezelése mellett éppen ugyanannyira fontos az is, hogy a betegséggel való együttélés mellett ne nyugodjanak bele a betegséggel járó negatív lelkiállapotba, hiszen ezen lehet és kell is változtatni!” – emelte ki Dr. Kalóczkai Andrea, aki az epilepsziával élőknél jelentkező lelki problémák kezeléséről tartott előadást. A szakértő pályafutása során több sikeres pszichodráma, önismereti és terápiás csoportot indított epilepsziával élőknek, így segítve őket a betegséggel járó lelki nehézségek feldolgozásában.

A hiánypótló rendezvényre a Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány és az Országos Idegtudományi Intézet kezdeményezésére jött létre. A szervezők bíznak abban, hogy az ilyen rendezvények hosszú távon alapvetően járulhatnak hozzá az előítéletek ledöntéséhez, és segíthetik az epilepsziával élőket abban, hogy nyíltan tudják vállalni betegségüket a különböző közösségekben.

Forrás: https://napidoktor.hu/