Nyári testápolási tippek – csak természetesen!

A kánikulában nem is vágyunk másra, mint hogy végre elinduljunk a várva várt nyaralásra vagy legalább egy közeli strandra, hogy megmártózhassunk a hűs habokban. A nyaralás viszont azon túl, hogy kikapcsol és pihentet, igénybe is veszi hajunkat, bőrünket, éppen ezért roppant fontos a megfelelő testápolás. 

Ne csak a fényvédőknek szenteljünk figyelmet, amikor vakációzni indulunk. Sorra vesszük, hogy a legérzékenyebb területekre milyen megoldásokat találnak a natúrkozmetikumok szerelmesei.

Általános bőrápolás a kánikulában

A rekkenő hőségben kényes kérdés a testápolás, hiszen ilyenkor igen nehezen vesszük rá magunkat, hogy bármivel is bekenjük bőrünket. A legtöbb kence ugyanis eltömíti a pórusokat, így még intenzívebben izzadunk, ami nem a legkellemesebb érzés. Léteznek viszont olyan kozmetikumok, melyek könnyed állaguknak köszönhetően nem nehezítik a bőr légzését, gyorsan beszívódnak és nem kölcsönöznek olyan érzést, mintha szinte rögtön ki is izzadnánk azokat. A natúrkozmetikumok között is számos olyan megoldást találunk testünk különböző területeinek problémáinak megoldására, melyek használatért bőrünk, hajunk, sőt még körmünk is hálás lesz a meleg, nyári időszakban.

napozas2

Napozás után az E vitamin és az aloe vera segít

Akár tengerparton, akár édesvízben vagy medencében hűsölünk, a nap végén bőrünknek szüksége van a hidratálásra, azt ugyanis a nap és a sós, de a klóros víz is kiszárítja. A természetes E vitamin regenerálja a bőrt napozás után, semlegesíti az UV sugarak káros hatását. A negatív környezeti hatások kivédésével biztosítja a sejtszövetek és membránok stabilitását, ezáltal lassítja az öregedést.

Napcsókolta arcunkat még könnyedebb állagú krémmel kényeztethetjük a Dr. Organic bioaktív gránátalmás öregedésgátló nappali krémjével, mely antioxidáns hatásának köszönhetően mélyrehatóan hidratálja és ápolja a bőrt, illetve segít védelmet nyújtani a környezeti ártalmakkal szemben.

Ha nem csak barnultunk, de le is égtünk, az aloe vera hatékony megoldást nyújt. Égési sérülések enyhítésére, illetve sebek gyógyítására már az ősidők óta használják, az ugyanis remekül hidratálja, nyugtatja és gyógyítja a bőrt. Az aloe vera tehát méltán szolgál alapjául az összes Dr. Organic natúrkozmetikumnak. A napon leégett bőrünkre használjunk aloe verás testápolót, vagy komolyabb napégés esetén a fájó és húzódó bőrt érdemes  aloe vera géllel hűsíteni.

Napszítta hajra argánolajat

Nyáron nemcsak bőrünk, de hajunk is igényli a speciális ápolást. A sós vagy a klóros víz, illetve a napsugarak hajkoronánkat is próbára teszik. A szálkássá, kifésülhetetlenné vált fürtök problémájára a legjobb megoldást a marokkói bioaktív argánolaj nyújtja. Gyógyító hatása miatt, a marokkói nők már a modern idők előtt is használták, ezzel védték hajukat és bőrüket a kiszáradástól. A marokkói argánolaj rendkívül gazdag vitamin-, antioxidáns- és esszenciális zsírsav-forrás. Mondhatni csodát művel a hajjal. 

láb

Olívaolajjal a szép lábakért

A jó idővel előkerültek már a szandálok, papucsok, ezért érdemes különös figyelmet szentelnünk a lábápolásnak is. Az elhalt, megkeményedett bőrrétegek eltávolítására használjunk lábfrissítő radírt, mely olyan összetevőket tartalmaz még, mint az aloe vera, a méhviasz vagy a citrom. Ezek a természetes összetevők segítenek rugalmassá tenni a száraz bőrt, miközben puhítják a bőrkeményedéseket és az érdes területeket. Amennyiben további kényeztetésre vágyunk, használjunk  bioaktív olívaolajas láb-és sarokápoló krémet, mely nyugtatja és kondicionálja lábunkat. Sőt, körmeink rendbetételére is megoldást nyújt az extraszűz olívaolaj. 

Izzadásgátlás natúr módra

A nyári szépségápolás talán egyik legizzasztóbb kérdése: milyen dezodort használjunk a nagy melegben? A természetes szépségápolás rajongói tudják, hogy a natúr dezodorokkal nem az izzadást akadályozzuk meg, hanem a kellemetlen szagok kialakulását. A bioaktív golyós dezodorok mind olyan bőrbarát és antibakteriális hatással rendelkeznek, melyek segítenek semlegesíteni a kellemetlen szagokat, miközben hidratálják és nyugtatják a bőrt. Az érzékeny bőrűek legjobb választása lehet az aloe verás, a valamivel intenzívebb illatok kedvelőinek érdemes kipróbálni a levendulás vagy a kókuszolajas dezodorokat is.

Forrás: