4 ok, ami miatt ráncosodunk

A kor természetes velejárója a ráncok megjelenése, amelyek ellen azonban sokat tehetünk. Dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Beauty Clinic bőrgyógyásza az okokat és a lehetőségeket vette számba. 

A ráncosodás harmincon túl kezdődik

Már a húszas-harmincas években beindul a ráncok képződésének folyamata, látványos fokozódásra pedig ötven év felett elkerülhetetlenül sor kerül. A ráncok több tényező hatására alakulnak ki:

  1. A külső környezeti hatások közül a legjelentősebb bőröregedést a napfény UV-A tartománya váltja ki, ezért óvatosan kell bánni a napozással és a szoláriummal is. A dohányzás is erőteljesen fokozza a ráncok korai megjelenését.
  2. Szerepet játszik a genetika, az örökölt bőrtípus. A különböző betegségek, megváltozott anyagcsere és hormonális állapotok is elősegíthetik a ráncosodást.
  3. A stresszes életmód,a kevés alvás szintén hozzájárul a ráncok megjelenéséhez.
  4. Egészségtelen, vitaminszegény táplálkozás, kevés folyadék fogyasztása mellett bőrünk jobban öregszik. A bőr ragyogását az A,C, és E vitaminok fogyasztása segíti elő. Továbbá az antioxidánsokban gazdag ételek a bőrt is fiatalítják. A megfelelő folyadék bevitel pedig belülről hidratálja a bőrt.

ráncos2

Arcunkon megkülönböztetünk dinamikus és statikus ráncokat. A dinamikus ráncok különböző érzelmek kifejezésekor jelennek meg arcunkon (nevetés, csodálkozás, harag, stb.), eleinte a nyugalmi fázisban eltűnnek, a bőr kisimul. Az idő múlásával ezek a ráncok már nyugalmi állapotban is fennmaradnak, állandósulnak. A mimikai izmok működése által kialakult ráncok (a szarkalábak, a homlokráncok, a száj felett húzódó ráncok) Botox kezeléssel jelentősen javíthatók illetve megszüntethetők. A statikus ráncok kialakulását a bőr dehidratációjának, rugalmasságának csökkenése és a gravitáció okozta bőr megereszkedés okozza.

A bőr kötőszövetének változása természetes. A finomabb, statikus ráncok a vízhiányos, romló kötőszövetű bőrnél előbb jelentkeznek. Idővel a bőr mindenképpen elveszíti rugalmasságát, mert egyre kevesebb kollagén és elasztin termelődik, valamint a vízmegkötő képessége is csökken. A jó hír, hogy ezek a folyamatok lassíthatók, az elvesztett anyagok pótolhatók.

Mit tehetünk a ráncosodás ellen?

„A bőr fiatalításának három lehetséges módja létezik” – ismerteti dr. Pellion Szilvia. – „Az egyikhez a restrukturáló beavatkozások tartoznak, például a töltőanyagok –leggyakrabban a hiarulonsav – használata, amelyekkel pótoljuk a hiányzó volument. A másikhoz a moduláló kezelések, mint a Botox injekció, amely azáltal szünteti meg a ráncokat, hogy blokkolja a kezelt mimikai izmokat, így a páciensnek nem lesznek láthatóak például a homlokráncai, mivel nem tudja összehúzni az ott lévő izmokat. A harmadik módszer az úgynevezett stimulációs kezelésekre épül, amelyek a bőrben még meglévő tartalékokat mozgósítják, javítják a kötőszöveti anyagcserét, fokozzák a kollagén és rugalmas rostok termelődését, ezáltal visszaadják a bőr természetes üdeségét. Ez utóbbi kategóriába sorolható a Guna Biolifting is, amely egy finom változásokat előidéző, az egész arcra kiterjedő, természetes hatású, esztétikai, bőrgyógyászati megoldás. Különösen azoknak ajánlott, akik óvakodnak a plasztikai műtéttől, a mesterkélt hatásoktól, és a bőrük feszességét szeretnék fokozni. Ugyanide sorolható még az ELOS és a Trinity kezelés is.”

ráncos3

Ráncfeltöltés kívülről-belülről

A legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Elektro Optical Synergy) egyedülálló módon egyesíti a lézer, a villanófény és a rádiófrekvencia hatásait.  Az optikai energia éri el először a bőr felszínét és megcélozza a kezelni kívánt bőrréteget, melyet a bőrgyógyász ezután a rádiófrekvencia segítségével tovább melegít, így megsokszorozva a fény terápiás hőhatását, anélkül, hogy a bőrfelszínt károsítaná. Az eredmény egy gyors, fájdalommentes és szinte azonnali bőrfeszesítés.

Ma már elérhetőek olyan gépek, amelyek egy kezelés során, a kezelőfejek cseréjével hármas hatást képesek produkálni, innen származik a Trinity elnevezés. Az első hatás a színkorrekció történik, amely különösen rozácea, pigmentfoltok és teleangiektázia (tágult erek), fénykárosodott bőr esetén eredményez látványos változást. A második, a bőrfeszesítő hatás úgy alakul ki, hogy az alkalmazott infravörös fény azonnal összehúzza a kollagén rostokat, és néhány kezelés után már az egész kollagén-szerkezet átépülését segíti. A harmadik hatás, az úgynevezett frakcionált ránctalanítás, a mély ráncok kezelésére alkalmas.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.