Ki lesz az Év Kisgyermeknevelője?

Sok kisgyerek életében, szocializációjában fontos szerepet kapnak a bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelők. Ők gondoskodnak a kicsikről, miközben odafigyelnek szükségleteikre, játszva tanítják őket, és az együtt töltött órákban pótolják az anyai gondoskodást.

Szakértelmükkel és tapasztalataikkal az egész családot támogatják. A Sudocrem és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete most szeretné felhívni a figyelmet a kisgyermeknevelők áldozatos munkájára, ezért elindították a Év Kisgyermeknevelője díjat.

A bölcsődék története Magyarországon nagy múltra tekint vissza, 1852-ben nyílt meg az első hazai intézmény, és azóta folyamatosan fejlődik a szakma. 2009-ben főiskolai képzést indítottak a hivatást választóknak, hiszen felismerték, hogy a legkisebbekkel foglalkozóknak van az egyik legmeghatározóbb szerepe a gyermekek fejlődésében, a képzés által elmélyíthetik az ehhez szükséges szakmai tudásukat. Elhivatottság, szakmai alázat és nyitott, toleráns személyiség szükséges ahhoz, hogy a napi teendők megfelelő ellátása mellett a gyermeknevelő szeretettel tudjon fordulni minden kisgyermek felé.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) üdvözölte a Sudocrem idei kezdeményezését, melyben együtt keresik az Év Bölcsődei Kisgyermeknevelőjét.

Nagyon örültünk a márka kezdeményezésének, hiszen így végre lehetőség nyílik rá, hogy megmutathassuk, valójában milyen sokrétű és felelősségteljes hivatás a kisgyermeknevelőké. A szakemberek szívvel-lélekkel és magas színvonalú szaktudással látják el feladataikat, együttműködnek a családokkal ez pedig sok türelmet, elfogadást és bizalmat kíván. Partneri kapcsolat kialakítására kell törekedniük a szülőkkel, akik csak ebben a bizalmi helyzetben tudják rájuk bízni legféltettebb kincsüket, a gyermeküket” – mondta el Scheer Ferencné, a BDDSZ ügyvivője. – A kisgyermeknevelők feladatai közül a legfontosabb, hogy a gyermekek számára biztosítsák a fizikai és érzelmi biztonságot. Segítik a kicsiket a világ megismerésében, fogékonnyá teszik őket a művészetek iránt, és figyelnek a beszédkészség fejlesztésére is. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rájuk bízott gyermekek készségei kibontakozhassanak” – tette hozzá Scheer Ferencné.

A Sudocrem forgalmazója a Teva Gyógyszergyár Zrt. és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete idén először hirdette meg Az Év Bölcsődei Kisgyermeknevelője díjat, hogy felhívják a figyelmet a kisgyermeknevelők családokat segítő, áldozatos munkájára. Az anyukák és az apukák november 21-ig jelölhetik a bölcsődei kisgyermeknevelőket a Sudocrem hivatalos Facebook oldalán. Ehhez nem kell mást tenni, mint az applikáció segítségével beküldeni egy hozzájuk kapcsolódó kedves, személyes történetet és egy fotót.

Forrás: https://napidoktor.hu/index