Jön a Márton nap – történet, ludaskása, jóslás és lámpás

“Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”- vallja a mondás. 2021-ben Szent Márton napján, azaz november 11-én libát érdemes enni, hogy következő évben is gyarapodjunk.

Márton napja

Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában (ma Szombathely). A római seregben szolgált katonaként. Egy téli napon Amiens felé tartott, amikor az úton találkozott egy koldussal. Neki adta a köpenyét. A legenda szerint a koldus maga Krisztus volt. 339-ben, 22 éves korában keresztelkedett meg, szolgálati helyén, Amiensben, megalapította az első gall kolostort. Később, 371-ben Tours püspökévé választották. 397. november 8-án hunyt el és a legenda szerint november 11-én temették elezt a napot később Szent Márton ünnepévé nyilvánították. Márton szerénysége, egyszerűsége és az általa véghezvitt csodák következtében különös tiszteletnek örvendett, ezért később Franciaország egyik védőszentjévé is választották.

Szt Márton és a koldús

 

A lúd története: Márton napján ludat szokás sütni. Hogy miért? Szent Márton emlékére, pontosabban annak a történetnek az emlékéül, mikoris Szent Márton egy libaólban rejtőzött el, mert nem akarta, hogy püspökké szenteljék fel Tours-ban. A ludak sajnos hangos gágogással elárulták a rejtekhelyét, így kénytelen volt megadni magát a sorsának.

A libamáj az egyik olyan kedvelt ételünk, amely sajnos nem igazán tartozik a legolcsóbbak közé. Készítése során, bárhogy is tesszük azt, számolnunk kell a 45-50%-os sütési veszteséggel.

Az igazán jó Márton – napi libamáj – Sous Vide Supreme módszerrel

Márton napi szokások: A György-napkor kihajtott állatokat is Márton napja körül terelték be a téli szállásukra. A Nyugat-Dunántúl pásztorai a falvaikban zöld ágat, vesszőt osztottak. A hiedelem szerint Szent Márton vesszeje frissen vágott, megszentelt, lombos nyírfavessző, ami segít távol tartani a betegségeket, és növeli az állat szaporulatot. Márton napjára az újbor is kiforr.

Márton napi liba

A liba levágásának szokása valószínűleg úgy alakult ki, hogy a a paraszti év végével – novemberben – a cselédek megkapták az évi bérüket, amihez egy felhizlalt liba is járt fizetségként.

Ludas jóslás

Ha a mellcsont fehér, havas télre számíthatunk. Ha Márton-lúd mellcsontja véres, száraz, hideg tél jön. A csontokat kitették a tornácra és a mellcsonton keresztül nézték a naplementét. Ha a nap felhőben ment le, akkor enyhe telet vártak, ha a tiszta égen, akkor kemény tél volt várható.

libak

 

Márton napi menü

Sörös töltött libasült

 

Hozzávalók:
1 liba, 30 dkg vagdalt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 tojás, 2 zsemle, kis tej, 1 hagyma, só, bors,  fél liter sör

Elkészítése:
Megtisztítjuk a libát, majd kívül-belül megfűszerezzük. A liba szívét, máját, zuzáját ledaráljuk, és a vagdalthoz adjuk. A belsőségekhez keverjük a tojásokat, petrezselymet, tejbe áztatott zsemléket, sózzuk, borsozzuk, majd megtöltjük vele a libát. A libát zsiradékkal bélelt tepsibe helyezzük, fél liter vizet öntünk mellé, és gyakori locsolgatás mellett, készre sütjük. A sört kb. 2,5 óra sütés után öntjük rá.  Dinsztelt vöröskáposztával és hagymás burgonyapürével tálaljuk.

 

sörös libasült
ludaskása zöldségekkel

 

Ludaskása

 

Hozzávalók:
(4-6 személyre) 60 dkg libaaprólék, 20 dkg sárgarépa, 15 dkg fehérrépa, 15 dkg gomba, 10 dkg zeller, 2 kis fej vöröshagyma, petrezselyem, zellerzöld, bors, só, 50 dkg rizs

Elkészítése:
A leöblített, megtisztított aprólékot felöntjük kb. másfél liter hideg vízzel, hozzáadjuk a megtisztított sárga- és fehérrépát, a zellert, gombát, egész vöröshagymát, petrezselymet, feketeborsot, sót  és az egészet lassú tűzön megfőzzük. Amikor a húsleves kész, a zsírját leszedjük, kivesszük a zöldséget, a húsféléket, és a levet leszűrjük. A csontról leszedjük a húst, kis kockákra vágjuk a zöldségekkel együtt. Közben rizst készítünk a szokásos módon, felöntjük a már elkészült húslevessel, majd fedő alatt megpároljuk. Amikor már majdnem kész, hozzákeverjük a főtt, felkockázott húst a zöldségekkel együtt és már készen is van. Nagyon laktató és finom egytál étel.

Márton napi lámpás házilag

Hangulatos ősz végi program a Márton-napi lámpás felvonulás. Az alábbi lámpáspások ovis gyerekekkel, felnőtt segítségével készültek:

 

marton_napi_lampas

Forrás: edenkert.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.