Izzadjunk hasznosan – feltöltő infraszauna

Milyen jó lenne, ha veszély nélkül élvezhetnénk a napsugárzás jótékony hatásait! Nos, ez nem lehetetlen! Csak be kell ülnünk az infraszaunába, amely magával a nappal kel versenyre.

Bár a finnek verhetetlenek a szaunázásban, ma már az egész világ ismeri és élvezi az előnyeit. Ám azzal kevésbé vagyunk tisztában, hogy milyen jó a hagyományos finn szauna “testvére”, az infraszauna – sok szempontból még jobb is!

Infraszauna – mintha a strandon lennénk

Az infrakabinban – amelynek hőmérséklete csupán 40-60 °C – infravörös sugarak “uralkodnak”. A keletkező sugárzási hő összetétele azonos a napsugárzáséval, a káros, ibolyántúli komponens azonban hiányzik belőle. A sugarak négy centiméteres mélységig behatolnak a bőrrétegbe, a véráram útján gyorsan eloszlanak az egész testben, kellemes melegségérzetet okozva. A test a sugárzás 95 %-át elnyeli, és belülről kifelé felmelegszik.

A legjobb infrakabinok alapanyaga a vörös cédrus, amely sok éven keresztül képes megtartani formáját és tömörségét, és nem szárad ki. Ráadásul “öntisztító”, tehát semmiféle kórokozót nem hagy megtelepedni a felületén. Az infravörös sugárzás forrása legtöbbször homok, amelyet egy spirál formájú ellenállással melegítenek fel. Így egyenletes, kellemesen sugárzó hő keletkezik – mintha csak a strand forró homokja lenne!

infrasauna

Lássuk, miért jó, ha rendszeresen megizzasztjuk magunkat az infraszaunában!

A meleg egy forró nyári napot idéz. A hagyományos finn szauna hőmérséklete akár a 90-100 °C-ot is elérheti – ezt nem mindenkinek bírja a szervezete. Az infraszauna melege nem annyira megterhelő – ráadásul a bőr és a bőr alatti szövetek sincsenek annyira kitéve a magas hőhatásnak, hiszen a sugarak mélyen behatolnak a bőr alá.

Az infraszauna kiválóan méregtelenít!

Az izzadás mintegy háromszor annyi, mint a hagyományos, magas hőmérsékletű szaunában. A kiizzadt verejtékben pedig sokkal több a nem vízjellegű összetevő, mint a “hagyományos” izzadás során, tehát a veszélyes nehézfémek és a nikotin, az alkohol könnyebben kiürül a szervezetből.

Az infraszauna melege megemeli a test hőmérsékletét, mintegy mesterséges lázat idézve elő ezzel. A szervezet “harcol” ezzel a vélt lázzal – így erősödik az immunrendszer, később könnyebben elkerülhető a megfázás, az influenza és egyéb betegségek.

Javul a vérkeringés

A hő hatására a szervezet megnöveli a verejtéktermelést, hogy saját magát hűtse. A szív keményen dolgozik, hogy minél több vért és minél gyorsabban pumpáljon.

A mélyre hatoló hő kitágítja a külső véredényeket, és enyhülést hoz az izom- és lágyszövetek sérüléseinek. A felélénkülő vérkeringés könnyedén elszállítja az anyagcsere-folyamatok során keletkezett salakanyagot, és oxigénben gazdag vérrel látja el a meggyengült izmokat.

infraszauna

Az infraszauna kiváló partner a fogyókúrában. Félórás használat során 300-900 kalóriát “égetünk el” – ez az eredmény több mint kétszerese annak, mint amit a hagyományos szauna nyújthat. Kúraszerűen vállalva az izzadást, fellazulnak a zsírcsoportok, a nyirokfolyadék intenzív keringése folytán ideálisan rendeződnek át az izmok.

Azt mondják, a finn szaunába este, egy fárasztó nap végén a legkellemesebb beülni. Ezzel szemben az infraszauna reggel is ajánlott. Feltölt, felkészít az egész napi pörgésre. Nagyszerűen bevezeti a sportolás előtti bemelegítést – ráadásul a sportsérüléseket is könnyebben elkerüljük majd.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az infraszauna használata gyógyító hatással van a krónikus gyulladásokra, a reumára, a köszvényre, az isiászra, a lumbágóra, a hát- és a derékfájdalmakra.

Az infraszauna-használat egyik leglátványosabb hatása a bőr megszépülése: a bőr feszesebb, simább, bársonyosabb lesz, és jó esélyünk van arra is, hogy megszabaduljunk a narancsbőrtől. Mintha megfiatalodnánk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Ilona

    A szemre milyen karos hatassal lehet?