Indul a B-Life Challenge Czanik Balázzsal – Életmódváltás és újratervezés egyben

Kemény munkába kezd Czanik Balázs száz szerencsés kiválasztottal, ugyanis a legelszántabbaknak a B-Life Challenge program keretében segít elérni az álomalakot, de ami még fontosabb: megmutatja, hogyan lehetnek egészségesebbek.

A Capoeira Aerobik kitalálója minél több embert szeretne megmozgatni egyszerre úgy, hogy előzetes konzultációk után személyre szabott étrendet és edzésprogramot állít össze. A cél azonban nem elsősorban az, hogy minél több kilótól szabaduljanak meg a jelentkezők, hanem hogy egy életen át tartó egészséges életmódot alakítsanak ki.

„A B-Life Challenge program lényege, hogy minél több embert sikerüljön rávezetni, miként élhetnek egészségesebben, miközben a súlyfeleslegüktől is megszabadulnak a három hónapos időszak alatt. Már csak pár nap van hátra az indulásig, de még fogadjuk a jelentkezőket. A fővárosban élőket személyes edzésekre is invitáljuk, de a vidékieket és akár a külföldön élőket is ugyanúgy várjuk, hiszen az ő edzéseiket videókon osztjuk meg, vagy a helyi capoeria-edző fog segíteni. Az azonban fontos, hogy a három hónap elején és végén találkozzunk egy személyes konzultáción: az elején egy komplett állapotfelmérést végzünk, melyben vizsgáljuk a testzsírt százalékot és természetesen a súlyt is, a végén pedig megnézzük az elért eredményeket – mondta Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik alapítója.

Jól hangzik, hogy három hónap alatt akár a bomba alakja is lehet valakinek, de természetesen a program sem csodát ígér, hiszen a tartós fogyás csak kitartó munkával és életmódváltozással érhető el.

„Nem lehet megmondani, hogy mennyi az ideális súlyveszteség, hiszen teljesen másképpen fogy egy olyan ember, akin 30 kiló felesleg van, mint akin esetleg csak néhány. A B-Life Challenge során folyamatosan mindenkinek fogjuk a kezét, szakszerű tanácsokat kapnak a résztvevők. Aki végig tud csinálni egy ilyen programot, az már mindenképpen sikeres, hiszen megérti, hogy változtatnia kell, egészségesebben kell élnie, ami mellett a fogyás – bár óriási dolog –, csak egy szerencsés plusz „mellékhatás”. A személyre szabott étkezéssel és edzésekkel pontosan az a célunk, hogy senki sem a drasztikus diétákat és a hirtelen fogyást válassza, mert ezek csak ideig-óráig sikeresek, végül a leadott kiló többszöröse szalad vissza. A cél egy olyan életmód kialakítása, amelyet később is könnyedén lehet tartani. A program lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők elinduljanak a minőségi élet felé. Jelmondatunk: bármit elérhetsz, bárkivé válhatsz, minden hozzávaló megvan benned. Egyvalamit azonban ne felejts el: a kanapéról ez nem fog sikerülni” – tette hozzá Czanik Balázs.

Forrás: https://napidoktor.hu/index