Így kezeljük a gyermekkori foghiányt

A maradó fogak elvesztése nem csak a felnőtt kort betöltötteket érintheti. Fiataloknál, gyermekeknél is előfordulhat foghiány, baleset, vagy akár kóros elváltozások következtében is. A gyermekeknél a fogpótlás azonban más megközelítést kíván, mint az idősebb korosztály esetében. Ezért is fontos, hogy időben kerüljön az ifjú páciens megfelelő szakemberhez.

„A gyermekkori foghiányok orvoslásánál, mindig a fogszabályozás szempontjából kell megközelíteni az esetet. Nagy jelentősége van a fogpótlásnak gyermekkorban, hiszen a fogszabályozási gyakorlatban a legnagyobb problémát általában a fiatal korban keletkezett kezeletlen foghiányok okozzák”–  tájékoztat Dr. Czinkóczky Béla szájsebész, fogszakorvos az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

A gyermekkorban elvesztett fogak sokszor szabálytalan, rendezetlen fogazati státuszt eredményeznek, ha nem törődnek velük. Ilyenkor kiterjedt, nehezen megoldható fogszabályozás lehet a következmény.

Amikor gyerekeknek is fogpótlás kell

Amíg be nem fejeződik az állcsontok, és az arccsont fejlődése, nem tekinthetjük véglegesnek a fogazatot. Bár 12-13 éves korra a tejfogak ugyan kiesnek, maradó fogazattal rendelkezik egy gyermek, amíg azonban az arccsontjai nem fejlődnek ki teljesen, addig ez a fogazat folyamatosan változik. Ebben az időszakban végleges fogpótlásokat nem szabad készíteni. Ez az időtartam lányoknál 17-18 éves korban zárul, fiúknál egy-két évvel hosszabb a folyamat.

Ha az arc és állcsontok végleges kialakulását megelőzően készül is fogpótlás, az minden esetben csak ideiglenes, helyfenntartó funkciójú. Hiába áll fenn fiatalkori foghiány, fontos, hogy implantációra csak akkor kerülhet sor, ha az állcsontok növekedése már befejeződött.

shutterstock_40486477

Az is előfordulhat, hogy nem helyfenntartásra van adott esetben szükség, hanem gyors fogszabályozó beavatkozásra. Ilyenkor az a cél, hogy ne alakuljon ki olyan elváltozás a fog elvesztésének következtében, amely később helyreállíthatatlan. Ekkor a káros következmények elkerülése a cél, a fogszabályozás megkezdhető.

Veszteségből nyereség

„Fiatal korban kialakult foghiány esetén, nagyon pontosan meg kell tervezni a várható következményeket. Legtöbbször ez azt jelenti, hogy fogszabályozó szakorvost is be kell vonni a kezelésbe. Előfordulhat, hogy nincs szükség fogpótlásra, de ebben az esetben is fontos azt tudni, hogy mi lesz a következménye a fog elvesztésének”– mondta Dr. Czinkóczky Béla.

Őrlőfogaknál például nem feltétlenül a helyfenntartás az elsődleges szempont. Gyakori, hogy ezek a fogak – legtöbbször a 6-os számúak- elszuvasodnak, emiatt azokat fiatal korban elveszítheti a páciens. Ha tinédzser korban nagyon elszuvasodnak a „hatosok”, érdemes megfontolni ezek mielőbbi eltávolítását. Egy sokszor tömött, széteső, gyökérkezelt fogat később jóval nehezebb pótolni.

Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a szakértő szerint, érdemes megfontolni, hogy a két, sorban következő-7-es,8-as számú- fogakat állítsák be, mintegy pótlásként. Ilyenkor a bedőlést meg kell akadályozni, de ezzel pótolható a foghiány, és a bölcsességfognak is hely nyerhető. Ezzel akár még a későbbi bölcsességfogak eltávolításával járó kellemetleneségektől is megkímélhetjük a fiatalokat.

 

Forrás: