Igazi meleg nyári idő

Az éjszaka második felében az északnyugati és északi tájakon, majd a kora délelőtti órákig az ország többi részén is átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet.

Később a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Hajnalig északon néhol már kialakulhat zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Napközben összességében több helyen várható zápor, zivatar. Heves zivatarra főként az északkeleti, keleti területeken számíthatunk. Az északnyugatira, északira forduló szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul.

nyar4

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a pázsitfűfélék és a csalánfélék pollenkoncentrációja országszerte jellemzően a közepes-magas tartományban alakul. Az útifű és a lórom pollenkoncentrációja várhatóan alacsony marad. A kevésbé jelentős allergének közül a hárs pollenje jellemzően alacsony-közepes, a fenyőféléké és a bálványfáé pedig alacsony koncentrációban van jelen. Elkezdődött a libatopfélék és a kenderfélék virágzása is, de pollenjükből egyelőre csak egy-egy szem fordul elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a tüneteket okozó közepes-magas szintet, sőt helyenként a nagyon magas szintet is.

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.