Idén ők lesznek a karácsony igazán jópofa díszei

Hódít a fehér és a kék, örök visszatérő a piros szín, és itt vannak még a baglyok, rókák, sünik, hogy igazán mesés legyen a fánk. De akad itt egy nagyon furcsa, mégis nagyon szerethető figura – ő idén a slágerdísz.

Pár hét van csupán hátra karácsonyig

Lévén itt a december, sokan már hallani vélik a Mikulás száncsengőjét, és talán még többen vannak, akik akaratlanul is Mariah Carey klasszikusát, az All I Want For Christmast dúdoljak magukban, esetleg félhangosan.

Akik már most halászléreceptek után kutatnak az interneten és a karácsonyi asztalt dekorálják fejben az ebédszünetben, azok biztosan tűnődtek már azon, hogy idén miképp újíthatnának otthoni csodavilágukon. Nekik szeretnénk most iránytűvel szolgálni, ugyanis a megannyi stílus közt hamar el lehet ám tévedni.

Fotó: hirado.huFotó: hirado.hu

Ebben a gödöllői Karácsonyház tulajdonosa, Kruták Zsófia volt a segítségünkre, aki majd 15 éves munkával megalkotta 300 négyzetméteren azt a mesevilágot, ahol 9 szobában, több, mint 20 különlegesen feldíszített fenyőfa váltja valóra a kicsik legszebb karácsonyi álmait, és repíti vissza az idősebb korosztályt a boldog gyermekkor világába.

„Nekem nagyon fontos az, hogy ezzel családokat hozunk össze, együtt lehetünk barátainkkal, hisz ilyenkor szeretjük felöltöztetni a szívünket, a lelkünket, és a lakásunkat is, és ha minderre egy helyen rá tudunk hangolódni, az fantasztikus. Mindig is szerettük volna az embereket egy mesevilágba hozni, kiszakítani a hétköznapokból. Úgy érzem ezzel érzéseket tudok ajándékozni az embereknek.” – mesélt szenvedélyéről a tulajdonos.

Nála jobban kevesek tudják, mi az, amivel a családi meghittség megteremthető otthonainkban, hiszen ő és csapata a készülődést sokszor már nyáron elkezdik a tervezésekkel. Az egész évük a karácsony jegyében telik, sőt, már van, hogy január végén elkezdenek európai kiállításokra járni, ahol megismerkednek az új trendekkel, figurákkal, alakzatokkal és persze a színekkel.

Ezek kimondottan kereskedőknek szóló trendbemutató kiállítások, ahol elmondják, hogy az idei lakáskultúra, milyen irányzatokat fog követni. A virágkötészeti dekorációk általában együtt mozognak a ruhatrendekkel, akár színben és formában is, azonban a nagyon extrém formavilág nem igen jut be Magyarországra, mivel itthon a hagyományosabb, klasszikus vonal az, ami kedvelt.

Azért a szűrt, ránk optimalizált kínálatban is mindenki megtalálja a magának kedveset, az extrémtől egészen a retróig.


Karácsonyi trendek/ Karácsonyház díszítése

Jeges árnyalatok

Idén főleg a fehér kapott kiemelt szerepet a színek között, annak is a jeges változatai. Ebből kifolyólag a kéknek is a hideg árnyalatait láthatjuk mindenhol. Az áttetsző, de csillogó gömbök, melyek érzetre olyanok, mintha egy deres ablakon nézne ki az ember, szintén megtalálhatóak a palettán. Aki nem szeretne csupa kék karácsonyfát, annak sem kell aggódnia, barnával vagy szürkével kombinálva is csodásan festenek.

Az örök kedvenc

A piros az örök klasszikus vonal. Ott, ahol gyerek van a családban, ez a legkedveltebb, hiszen ez a karácsony alapszíne. Akár ide lehet sorolni a kockás szalagos vonalat is, de lehet a fán kisvasút, netán kötött díszek, masnik, szánkók vagy diótörők, a lényeg az árnyalat dominanciája. Ezzel lehetetlen melléfogni.

A karácsonyi állatvilág

Figurákban két dolog nagyon trendi: egyrészt ott vannak a jó pár éve uralkodó baglyok, amik bár más országokban kezdenek kifutni, nálunk még erősen tartják magukat és az idei év újoncai, a sünik és az egérfigurák. De a rókákról sem szabad megfeledkezni és a rénszarvas is állandó szereplő.


Karácsonyi trendek/ Karácsonyház díszítése

Törpe, törpe, törpe
Amit pedig mostanában mindenhol láthatunk, azok az északi törpék. A skandináv mondavilágból származó figurák most megjelentek Európa összes országában. Orrukig behúzott sapkák jellemzik őket, arcuk általában nincsen. Idén ők a legkelendőbbek.

A skandináv szögletesség
Az egyik legerősebb trend a szögletesség, minél szögletesebb, annál jobb. Sok a fém váz, de a geometriai formák mégiscsak a klasszikus vonalakat próbálják követni, egy kis csavarral. Itthon azonban ez a minimál trend kevésbé terjed, inkább a szemet kápráztató díszítést szeretik az emberek.

Valami más

Az extrémitásnak is helye lehet, tavaly biciklikerekekből láthattak fát a Karácsonyház látogatói, idén gördeszkákból is készült egy. Ezen kívül van macaronok inspirálta rózsaszín fa és raklapokból épített installáció is, melyek ötletadóak, elgondolkodtatóak és meghökkentőek egyben.

Azonban azoknak sem kell kétségbe esniük, akik nem cserélik le évente díszeiket a fájukon, hiszen nem csak venni, de készíteni is el lehet azokat, együtt a gyerekekkel, akik biztosan csillogó szemmel ügyködnek együtt szüleikkel egy saját készítésű adventi koszorún, vagy északi törpén.

 

Forrás: Hirado