Hűvös, derült idő várható melegfront jellegű hatással

A nappali órákban is csak kevés, elsősorban fátyolfelhő lesz az égen, derült idő várható, bár a Nyugat-Dunántúlon délelőtt a feloszló ködből visszamaradó felhőfoszlányok, míg északkeleten nappali gomolyfelhő-képződés zavarhatja a napsütést.

Derült idő melegfronti hatásokkal

Csapadék nem lesz. Napközben a déli szél a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön megerősödik, másutt mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes eloszlásban +2 és -5 fok között valószínű, de az északi völgyekben néhány fokkal még ennél is hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Légköri front nem lesz felettünk, de melegfront jellegű hatással számolhatnak a különösen érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, illetve álmatlanság. Csökkenhet a koncentráló képesség, mind a munkában, mind az utakon.

őszi kert

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

Szombaton még lesznek olyan területek – legkevésbé északkeleten -, ahol több órára kisüt a nap, majd az időszak hátralévő részében borult, illetve erősen felhős idő lesz a jellemző. Szombat délutántól egyre több helyen várható eső, zápor, amely kisebb-nagyobb szünetekkel az időszak végéig kitart. Hétfőn lehet hosszabb szünet a csapadékban, akkor némi napsütésre is van esély.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) csak vasárnap, az ország területének 100 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken többnyire -2, +3 fok között alakul, majd általában 5, 13 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 8 és 17, az időszak legvégén csak 5 és 10 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 2. 8,1 °C +0,4 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 22,2 °C (1928) legalacsonyabb hőmérséklet: -9,0 °C (1991)

Forrás: met.hu