A szexting is lehet kielégítő?

A távkapcsolatban élő vagy nagyon elfoglalt emberek gyakran élnek a fejlett technika adta lehetőségekkel – hogy szexuális életüket is „ébren tartsák”. Pikáns felvételek száguldanak egyik telefonról a másikra…néha nem is annyira szándékosan.

Azok számára, akik szeretik a párjukat, de távolsági a párkapcsolat, vagy sokszor annyira elfoglalt egyik vagy másik fél, hogy kevés idő jut a személyes találkozásokra, a szexting hasznos dolognak tűnhet. A felvételek egy pikáns sziluettről, a szexuális tartalmú, a provokatív párbeszédek egyre gyakoribbak a fiatal párok körében, egyfajta új szexuális kifejezésmóddá váltak. Csakhogy ez nem mindig jó mind a két félnek. Egy közelmúltban végzett tanulmány rámutatott, hogy a szexuális tartalmú képek küldőinek egy része szinte akaratlanul küld ilyen felvételeket, mert a partnere kéri, vagy csupán azért, hogy elkerülje a vitát.

A szextingnek is van már múltja. A chat-szobákban a kilencvenes években már megjelent, ám a technikai újítások sokat segítettek azon, hogy manapság ismét divatos legyen. Az okostelefonok, tabletek széleskörű használata lehetővé teszi, hogy a szex is „megvalósuljon” az interneten keresztül. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem kockázatos ez a magatartás napjainkban is. A szexting ugyanis könnyen elérheti, hogy az üzenet küldője izgatottságában figyelmen kívül hagyja a lehetséges következményeket. Márpedig azok vannak. Az erős érzelmek a cselekvés pillanatában minimalizálják a szégyen, a megbélyegzés lehetőségét, legalábbis eleinte. A negatív érzések csak később jelentkeznek.

Kutatók szerint azon férfiak és nők száma, akik belemennek a szextingelésbe, folyamatosan nő. Egy, 2014 februárjában publikálandó tanulmányban a kutatók arra törekedtek, hogy egy csoport főiskolás fiatal viselkedése mögé lássanak, akik egyébként az Indianai és a Purdue egyetem diákjai voltak. Arra akartak választ kapni, mi motiválta őket abban, hogy tartós párkapcsolaton belül belemenjenek a sok esetben akaratlan szextingelésbe. 155 diploma előtt álló diákot – 62 férfit és 93 nőt – vizsgáltak, akik tartós párkapcsolatban vannak vagy voltak nem olyan rég. Szextingelési szokásaikat követték nyomon.

shutterstock_79797241

A megkérdezett nők 55 százaléka állította, hogy korábban egyáltalán nem akart belemenni a játékba, míg a férfiak 48 százaléka állította ugyanezt. Ezt követően azt kérdezték tőlük a kutatók, hogy akkor mégis miért mondtak végül igent a szextingre. A válaszoknál segítséget is kaptak – a megjelölhető 10 válasz között olyanok is voltak, mint az „unatkoztam”, vagy a „drogoztam”. Legtöbbjük azért ment bele, hogy flörtöljön, hogy előjátékba bocsátkozzon, hogy a partner igényét kielégítse, vagy elősegítse az intimitást a párkapcsolatában. Azok, akik bizonytalanok voltak kapcsolatukban, azért mondtak igent a szextingre, mert az elutasítástól vagy az elidegenedéstől féltek. A digitális kommunikáció különösen nagy kihívást jelent a bizonytalan szerelmesnek, aki a szextinggel arra törekszik, hogy közelebbinek érezze magához a partnerét.

Csakhogy a szexting véget is vethet egy párkapcsolatnak. Áldozattá válni ezekben a kapcsolatokban nem nehéz. A tanulmány eredménye tükrözi egy 1994-es, Huffington Post által közölt riport adatait, melyből kiderül, hogy a nők 55-, míg a férfiak 35 százaléka ment bele élete valamely szakaszában egy megfelelőnek tartott szexuális aktivitásba. Az igazság az, hogy ezen fiatal pároknak a tagjai csak egy új utat találtak önmaguk bántásához, megsértéséhez, miközben valójában párkapcsolatban voltak.
A kutatók jelenleg egy követéses vizsgálattal igyekeznek rávilágítani arra, hogy a fizikai bántalmazás és szexuális kényszerítés leggyakrabban használt fajtái megtalálhatók-e ezekben az, akaratlan szextinggel élő párkapcsolatokban.

Forrás: https://napidoktor.hu/