Merevedési zavarra pisztácia

Új lehetőség bukkant fel a merevedési zavarral küzdők számára. Friss tanulmányok szerint, a pisztácia – egyéb jótékony hatásai mellett – segíteni tud ezen a kellemetlen problémán is.

A merevedési zavar komoly szexuális gond, amely lényegében annyit jelent, hogy az illető pénisze képtelen az erekcióra aktus közben. A jelenségnek számos oka lehet, többet között a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, perifériás vaszkuláris betegségek, vagy szívproblémák.

A pisztácia gazdag proteinben, élelmi rostokban és főleg antioxidánsokban, emellett bővelkedik telítetlen zsírsavakban is, és kis mértékben telített zsírsavat is tartalmaz. Fogyasztása javítja a pénisz szöveteinek vérkeringését, és így elősegíti az erekciót.

pisztacia480

A diófélék jót tesznek szívkoszorúér-gondok esetén is, akik hetente legalább ötször fogyasztanak belőle, akár ötven százalékkal is csökkenthetik a betegség esélyét szervezetükben.

A tanulmány során tizenhét nős férfit figyeltek meg több mint egy éven át. A háromhetes pisztácia-kúra látványos javulást eredményezett mindannyiuknál, és emellett az alanyok szérum lipid szintje is csökkent. A vizsgálat eredményeit az International Journal of Impotence Research című lapban tették közzé, a szűk kísérleti minta miatt azonban természetesen még további kutatásokra is szükség lesz a tanulmányban foglaltakkal kapcsolatban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index