Génjeinkben van a szingliség?

Nehéz tudomásul venni, hogy néhány esetben nem a felelőtlenség, a megcsalás vagy más nézeteltérések, hanem egy genetikai adottság okozza a házasság végét.

Pedig így van, ugyanis egy pekingi kutatócsoport nemrég megjelent tanulmánya szerint sokan egy DNS mutációja következtében képtelenek az életre szóló párkapcsolatra. Egészen pontosan a szerotonin, azaz az örömérzetért felelős egyik hormon, alulműködése akadályozza meg a hosszú távú együttélésre való képességet.

Ha a szingli gén valóban létezik, ezt tudomásul kell vennünk, ugyanakkor, nem ítélhetők magányra  az ezzel rendelkezők sem. Ezekben az esetekben jelenthet megoldást a mingli párkapcsolat, hiszen az nem jár akkora kötöttségekkel, mint a házasság, ugyanakkor megvédi az egyedülállókat a gyakori partner cserétől. Sokan nem hallottak még a monogám szabadidős partnerségről, a mingliségről, akik pedig hallottak róla, néha tiltakoznak ellene. Azzal érvelnek, hogy kizárólag családban  tudják elképzelni az életüket. A szabadidő közös eltöltésére való intenzív összpontosítás folyamatosan ébren tarthatja  a szexuális vonzalmat, sőt  intellektuális kihívások elé is állíthatja őket” – mondta Dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus, a Gyermekes Társkereső Szolgálat vezetője.

Fotó: 123rf.com

“A nálunk megfordulók többsége házasodási, vagy együttélési szándékkal jön hozzánk, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy azok, akik túl vannak legalább egy váláson és két-három élettársi kapcsolaton, vajon alkalmasak-e  tartós együttélésre? A mingliség persze nem csak a genetikailag szingliknél válhat be, hanem nyitánya lehet a tartós párkapcsolatra képesek számára is az egy  életre szóló párkapcsolatnak, akár házasságnak. Érdemes elgondolkodni e sorokon a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek, hiszen ezzel a kapcsolati formával megkímélik a kiskorúakat attól, hogy mindig új anyukákkal, vagy apukákkal kelljen együtt élniük. Ha az egyedülálló szülők valóban összeillenek és képesek a hosszú távú érzelmi elköteleződésre, akkor és csak akkor  jön el az ideje a gyermek új párkapcsolatba való bevonásának” – tette hozzá a szakember.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.