Horváth Éva huszonévesen is ugyanilyen elővigyázatos kismama lenne

Horváth Éva nem is kívánhatott volna szebbet a tavalyi év lezárásaként, mint amikor kiderült, babát vár. A csinos kismama azóta a világ legboldogabb embere, és amit csak lehet, megtesz a baba egészségének érdekében is.

Horváth Éva már nem tudja, de nem is akarja titkolni, hogy hamarosan anyuka lesz. Régóta várt a kicsi érkezésére, és már most azt tervezgeti, milyen lesz majd az élet, amikor a gyermeke megérkezik a családba. Igyekszik kicsit lelassítani, hiszen rendkívül fontos számára, hogy a babavárás minden pillanatát megélhesse.

Többféle vélemény létezik arról, hogy mikor a legideálisabb gyermeket vállalni. Ilyenkor mérlegre kerülhetnek a szociális, anyagi szempontok, karrierépítéssel kapcsolatos tervek és persze nem utolsó sorban a biológiai tényezők. Ha utóbbit nézzük, akkor általánosságban elmondható, hogy a 20-30 év közötti időszak a legoptimálisabb a gyermekvállalásra, az elmúlt néhány évtizedben azonban ez a periódus igencsak kitolódott: egyre többen vannak, akik 35 éves kor fölött lesznek szülők. Mindezek mellett fontos tudni, hogy a későbbi gyermekvállalás a komolyabb egzisztenciális háttér és felkészültség ellenére biológiai szempontból nagyobb kockázatot jelenthet. Ilyenek például a kromoszóma-rendellenességek, melyeknek előfordulási valószínűsége az anya korának előrehaladtával nő, ám korai felismerésükre és kiszűrésükre napjainkban már számos módszer létezik.

„Amikor kiderült, hogy kisbabát várok, nem volt kérdés, hogy az első pillanattól kezdve mindent elkövetek azért, hogy minden rendben legyen” – kezdte Horváth Éva. – „Így amellett, hogy – tőlem egyáltalán nem megszokott módon – egy kisebb raktárt halmoztam fel vitaminokból, mostanában az egész éjszakai alvás után simán ráhúzok még napközben is néhány óra szunyókálást. Tudatosan odafigyelek, hogy minden olyan vizsgálatra is elmenjek, ami a modern tudománynak köszönhetően rendelkezésre áll. Ilyen például a Down-szindróma kiszűrésére is alkalmazott PrenaTest, amely kockázatmentesen, már egy egyszerű anyai vérvétellel elvégezhető. Szerintem megéri odafigyelni – ez nem korfüggő, hanem mindenkinek ajánlott, aki kisbabát vár. Ha huszonévesen készülnék az anyaságra, akkor is ugyanilyen elővigyázatos lennék” – tette hozzá Horváth Éva, aki a Czeizel Intézetben éppen esedékes ultrahangvizsgálatán Magyarország egyik legmodernebb ultrahangkészülékének segítségével arról is képet kapott, hogyan fejlődik a kicsi a pocakjában.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.