Hogyan varázsolj egy 34 nm-es lakásból látszatra 60-at?

Sokan ódzkodnak a lakótelepi lakásoktól, szinte lekicsinylően beszélnek a panelről. Igaz, a szerző részéről a tervezőt nem illeti dicséret, mert a három féle nagyságú lakás közül a legkisebb méretűhöz nem tervezett erkélyt.

„De magad ura, ha nincs szolgád” alapon egy kicsiny területű lakás is átalakítható – látszatra – nagyobb méretűre.

Az optikai trükkök egyike, amellyel bizonyára más lakás tulajdonosai is szívesen élnek, hogy a szobákról leemelésre kerültek a nyitáskor sok helyet elfoglaló ajtók, kivéve – értelemszerűen – a fürdőszoba (amely egybeesik a WC-vel), a háló bejáratára pedig harmonika-ajtó került, belülre leheletnyi selyem függönnyel.

Minthogy a fehér szín tágassá hamisítja a lakó-teret, a falak mindenütt fehérre festve, a helyiségeket nem választja el küszöb, ezáltal egységesek a terek, és az asztalos szakember által készített fehér bútorok, hozzájuk a színes kiegészítők, impozáns hangulatot adnak a kis birodalomnak.

A nagy trükk, hogy nem szekrénysor foglalja el a nappali és a háló oldalát, hanem a kívülről tükrökkel fedett, beépített szekrények keltik a nagyobb tér-hatást. Tehát nem egyen-berendezést kreált a tulajdonos, hanem minden helyet, felületet a praktikusságnak vetett alá.

A földtől a plafonig terjedő szekrényekben elférnek a ruhák, a könyvek nagy része és mindazok a tárgyak, amelyeket a szem elől el akar zárni.

A nappaliban lévő ülőgarnitúra az egyetlen, ami áruházból vásárolva került oda, de az is tökéletes választás, mert nem terjedelmes, viszont kecsességével is kényelmes, az asztal üveglapja pedig fokozza a szín-és térhatásokat. A garnitúra évek alatt megszokottá vált huzatát a tulajdonos lecserélte egy gyönyörű un. francia rózsás selyem-vászonra, és ehhez igazította a nappali ablakának függönyeit is.

100_1757

A nappali egyik ablak felőli sarka irodának van kialakítva, amelyben megtalálható minden, ami az alkotó napi munkájához szükséges (számítógép, nyomtató, faxos telefon). Az  – egyébként – összecsukható székre gyógy-ülőpárnát helyezett, amely munka közben a gerincoszlopot védi. Az irodai oldalon térelválasztó könyvespolc, átellenben, a másik falnál, tálaló formálja a valódi nappali használatát.

A nappali ablak alatti részét náddal díszített beépített polcok gazdagítják, amelyekben kéznél vannak az évszaknak megfelelő cipők, az irodai dossziék és a gyakrabban használatos könyvek.

Az ablak két oldalának falai ugyancsak beépítésre kerültek, a függönyök takarása mögött lévő polcocskák jó szolgálatot tesznek a napi anyagok kéznél levőségéhez.

Az ablak előtti impozáns dísz, a falra akasztott páfrány. Szépségének titka: egy héten egyszer kap vizet, azt sem permetezve.

100_1761

A háló fehér-bordó-arany kompozíciójával meghitt, elegáns és sejtelmes. Méretének szerencséje, hogy elfér benne a kényelmes francia-ágy, amelynek ágynemű tartójába el lehet rejteni, pl. az évszakváltás ruháit is. A nagyobb térhatást itt is a tükrös gardrób váltja ki. A kecses kis toalett asztal pedig valóságos ajándéka a hálónak.

A mindössze három négyzetméternyi konyha igazi megmérettetés volt a tervezésnél.

A felső részen centiméterre kialakított, beépített szekrény és polcok, velük szemben, a falon az eredetileg virágfuttatásra szánt rács, amelyen minden elfér, amire szüksége van a háziasszonynak a főzéskor-sütéskor. A mosogató és a gáztűzhely között működik a mosógép és a mosogatógép. A fűtőcsövek rácsos dísztakarást kaptak, az ablak alá pedig beépített polc került.

100_1768

A fürdőszoba szinte ékessége a kicsi lakásnak, ahol a mosó gép helyére került egy kecses polc.

Már csak egy helyiség várat magára, az előszoba, ahol a hűtőszekrény egyik oldalát cipőtároló takarja, másik oldalánál beépített „éppen hogy” szekrényecske rejti a létrát és egyéb kellékeket.

S persze akad hely a kabátoknak és kalapoknak is a jól kiválasztott előszobafalon.

100_1790

A bejárati ajtón belül a plafon alá egy „padlás-lap” került, amely megfelelő hely a bőröndöknek és mindazon tárgyaknak, amelyekre ritkán van szükség, a tárgyakat színes selyem-függöny takarja.

Újabb trükk: egy cserép kaspó a bejárati ajtó sarkában, amelyben az esernyők kapnak helyet.

Ezekkel a leleményességekkel lett a 34 négyzetméterből – látszatra – 60 nm.

 Szerző: Szigethy Emma

Forrás: https://napidoktor.hu/index