Hogyan építsünk lépcsőt házunkba? 2012-04-23 Blog Megosztás: Tweet A lépcső a ház egyik fontos eleme, hiszen nap, mint nap ezen közlekedünk és járunk, így fontos szerepe jut a ház elrendezéskor is. A lépcső a ház egyik legizgalmasabb része, itt jövünk, megyünk, összetalálkozunk reggel a család többi tagjával, és az egyik legnagyobb igénybevételnek kitett építmény is egyben. A lépcső legyen esztétikus és stabil, amely összeköt két pontot otthonunkban. Építhetünk nyitott vagy zárt lépcsőt is a nyitott lépcső bepillantást enged a szobába, és mindkét szintet átlátjuk róla, de a zárt lépcsőnél is érdemes a nyitottságot hangsúlyozni, vagyis oldalt hagyjuk a teret, mert így beláthatjuk a teret, és otthonunkat levegősé teszi. A lépcsőnél nagyon fontos a jó megvilágítás, hiszen biztonsági okokból egy sötét rosszul megvilágított lépcső komoly baleset forrása is lehet. A lámpák soha ne a szemünkbe világítsanak, hanem a lépcsőfokokra irányítsuk fényüket. Egy erősebb spot lámpa, amely elvakít, minket a fényével könnyedén okozhat sérülést. Az anyagok kiválasztásán legfőbb szempont a biztonság legyen, így érdemes az odafigyelni a vásárláskor. A fényes lakozott falépcső nagyon szép, de a gyerekek zokniban könnyedén megcsúszhatnak rajta és az időseknek is gondot okozhat. A legjobb, ha a lépcsőre szőnyeget teszünk, amely tisztítható és rendben tartható. Itt a színre kell figyelni, hogy, harmonizáljon a lakás többi részével. A lépcső készülhet, még betonból bár ezt egyre kevesebben választják, hiszen kényelmetlen rajta a járás, télen hideg, ám ahol nagy igénybevételnek van kitéve a lépcső érdemes megfontolni, mert ez a legtartósabb alapanyag. A lépcső mellé a falra helyezzünk el néhány családi fényképet, vagy más képet, és van, rá hely a lépcső alját építsük be kis gardrób szobával, vagy más tároló helyiséggel így a teret is ki tudjuk használni. vid4u.init(480,360,’9msjlKYrMD’,null,3); Forrás: