Hidegfront erősen borult, felhős idővel

Napközben általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elsősorban az ország déli felén valószínű eső, zápor, kis eséllyel a déli határ közelében zivatar is előfordulhat.

A szél északnyugatira, nyugatira fordul, erős, néhol viharos lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható.

Hidegfront vonul át hazánk fölött, az arra érzékeny szervezetűeknél fejfájás, migrén, tartós álmosságérzés jelentkezhet, fokozódhatnak az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges.

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

Napos és változóan felhős időszakok váltakoznak, legfeljebb néhol alakulhat ki kisebb eső, záporeső. Az időszak végén megerősödik, több helyen viharossá fokozódik a délnyugati szél.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte és az időszak végén -3, +4, közte 0, -5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 5, 10, majd 9, 17 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 22. 7,6 °C 5,7 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 19,1 °C (2016) legalacsonyabb hőmérséklet: -19,5 °C (1954)

Forrás: met.hu