Gyömbéres ünnepi meghittség – mi mindenre jó a gyömbér?

Nemcsak fájdalom ellen jó – Jöhet a gyömbéres kakaó!

Minden, ami értékes, az a gyömbérben benne van- állítják a Távol Kelet bölcsei. A gyömbér nemcsak a görcsök, emésztési panaszok ellen hatásos, az indiai ájurvédikus orvoslás szerint is lelket is erősíti. Sőt, ételeinket is különlegessé teszi…

Mire használták az őseink?

Kínában tehát már időszámításunk előtt több évszázaddal ismerték és használták a gyömbért, mely a középkorban jelentős szerepet játszott a népek közötti fűszer-kereskedelemben. A kínai tengerészek például ezt rágták, hogy ne legyenek tengeribetegek.

Az ókori indiaiak emésztési problémák esetén vetették be a gyömbért, valamint főzéshez is használták. Szokásaik szerint vallási ünnepeik előtt ezzel a fűszerrel helyettesítették a hagymát, hogy isteneik számára kellemesebb legyen a leheletük – édes. Az ókori görögök pedig kenyérrel együtt fogyasztották a nagy lakomáknál, majd később belegyúrták a kenyérbe: így született a gyömbérkenyér.

A középkorban az olaszok a szexuális teljesítmény fokozására fogyasztották a gyömbért, míg az angolok sör- és olyan italok készítéséhez használták, amely nyugtatja a gyomrot. A gyömbérsör ma is kiválóan alkalmas gyomorpanaszok, émelygés vagy hányinger leküzdésére. Afrikában afrodiziákumként is használják.

A sokoldalú fűszert manapság Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában termesztik – a mi tájainkon csak üvegházban.

gyömbér 2

Az indiai, ájurvédikus orvoslás úgy tartja, hogy a gyömbér a testen túl a lelket is gyógyítja: határozottabbá teszi az embert és intelligensebbé, mivel memóriajavító, érzék-élesítő hatása van.

A gyömbér trópusi növény, évelő, a gyökere gumós. Ez a felhasználható része, hosszú szára és levelei, valamint sárga és bíborszínű virágai nem.

A jellegzetes illatú, csípős, kesernyés ízű fűszert a növény gyökértörzse adja. Az aromáját az illóolaja, az ízét ingerol-tartalma okozza. Tartalmaz cukrot, gyantát és gyantasavat, valamint keményítőt.

A legkülönfélébb panaszokra jó…

Ez a göcsörtös fűszer a világ egyik legjobb természetes fájdalomcsillapítója. Kiválóan alkalmas görcsoldásra – lehet az bél- vagy menstruációs görcs – de a hasmenést is csillapítja, az étvágyat pedig növeli.

Remek gyulladáscsökkentő, a gyulladást okozó anyagok képződését megakadályozza. Használják ízületi gyulladás és merevség esetén, a mozgásos egyensúlyzavart csökkenti. Reuma, csúz és izomgörcsök esetén is bevethető.

A fájó ízületekre olaj formájában is kerülhet, de alkalmazható a megfázásra-meghűlésre, lázra, gyulladásokkal járó betegségekre is. Mivel vérbőség-fokozó, a visszerekre és a narancsbőrre is jó hatással van.

Hatásos növényi véralvadás-gátló, és a tapasztalatok szerint alkalmas a vérnyomás- valamint a koleszterinszint csökkentésére – megelőzi belső vérrögképződést is, amely gyakorta okozója a szívinfarktusnak.

Illóolaj gyömbérből

A gyömbérből készült illóolaj szintén sok panaszra gyógyír. Gyorsítja a sebek, zúzódások gyógyulását, de a kínai orvosok szerint a fogfájástól a malárián át a vérhasig számos betegségre jó. Ide tartozik az egyszerűbb hidegrázás, de a köhögés, az orrdugulás és a homlok- valamint orrüreg gyulladás is.

A gyömbérolaj jó hatással van a fejfájásra, a fáradtságra és a szexuális vágyat is növeli – talán nem véletlenül használják férfiparfümök egyik adalékaként. Szenegáli hagyomány szerint a gyömbérolaj felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetű embereket.

Most különösen aktuális a gyömbér az influenza-szezonban – erősíti ugyanis az immunrendszert, és csökkenti a lázat. Enyhíti a mellkasi- és az izomfájdalmat, valamint a hörghurutot.

gyomber

Ízesítés felsőfokon

A gyömbér egyik legismertebb felhasználási formája a gyömbértea. Elkészítése egyszerű, egy lábasba hat deci vízzel együtt kell beletenni 25 g friss gyömbérgyökeret. Felforralás után lassú tűzön 20 percig kell főzni, és nagyjából hatvan fokosra hűtve lehet fogyasztani. Mézet és a citromlevet adjunk hozzá.

A népszerű gyömbérsör alkoholmentes ital, ez a fűszer teszi azonban pikánssá egyes borokat is – melyet már a rómaiak is használtak…

Minden ami érték, benne van

A gyömbéres sütemények ilyenkor, karácsony környékén különösen kedveltek a mézeskalácsok és a kekszek népszerű alkotóeleme, akárcsak a forralt boré, pálinkáké és likőröké, melyek szintén az ünnep hangulatos tartozékai. Méltán népszerű a chilis-gyömbéres forrócsokoládé, de a diós- vagy kakós-fahéjas és gyömbéres sütik is.

Mikor nem ajánlott?

A gyömbér sem alkalmas azonban mindenre. A bőrápoló szerekbe nem véletlenül nem teszik, vagy csak nagyon ritkán, az érzékeny bőrt ugyanis izgathatja. Ha valakinek vesebántalmai vannak, vagy gyomor- és bélfekélye, ne használja. Aki már túlesett vetélésen, annak szintén nem ajánlott.

Mielőtt hosszútávon alkalmazná – kemoterápiás kezelés esetén, illetve, ha szed véralvadásgátló gyógyszert – ajánlott előtte kikérnie az orvosa véleményét.

Forrás: https://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.