Gyepápolás 1×1 – A gyepszellőztetés fontossága és lépései

Aki látott már gyepszellőztetést, az tudja, mivel jár ez a munka. Elhalt növényi részek, elsárgult szálak, nemezessé összeállt maradványok tömkelege, és nyomában persze a megújult gyep. Egy avatatlan szem láttára ez rémisztő látvány, és ha még nem próbálkozott ezzel korábban, könnyen megijed, hogy valamit rosszul csinált. 

Az az igazság, hogy olyan helyeken, ahol a gyepápolás kultúrája már elterjedt, a gyepszellőztetés legalább annyira a rutin része, mint az, hogy végigmegyünk a gyepfelületen a fűnyíróval.

A kissé hosszúra nyúlt bevezetés után, szeretném a félelmeket eloszlatni, és leírni miért is annyira fontos ez a művelet, és, hogy kell szakszerűen elvégezni.

A gyepszellőztetés biológia háttere

Hazánkban, bár az évszakok határai kissé összemosódtak, négy évszak van, és a növények a négy évszakhoz, ehhez a természetes ritmushoz alkalmazkodtak. A körülmények, időjárási feltételek az egyes évszakokban eltérőek, és a növények is ennek megfelelően viselkednek, a gyep sem jelent kivételt.
A tél a nyugalom, a pihenés, amit egy sokkal intenzívebb periódus a tavasz követ, mely a megújulásról, növekedésről szól. Ilyenkor „beindul” az addig téli álmot alvó pázsit is, és gombamód növekedni kezd. A gyepszellőztetés segítségével, megkönnyítjük ezt a megújuló folyamatot. Eltávolítjuk az elhalt fűszálakat, az összetömörült növényi részeket, melyek helyét a zsenge, egészséges, új fűszálak veszik át.

kertépítés

A gyepszellőztetés lépései

Az előkészületek – Egy alapos fűnyírás

Amikor tavasszal már kellemes az idő, 12-15 fok körüli a levegő hőmérséklete, alaposan le kell nyírni a füvet, a gyepszellőztetés előkészítéseként. Ne sajnálja a gyepet, nyírja 3cm-re!  Erre azért van szükség, mert a gyepszellőztető gép, sokkal könnyebben hozzáfér a talajt borító filcréteghez, valamint a gyep gyökeréhez. Ez azért kiemelten fontos, mert a filcréteg gátolja a tápanyagok felvételét, és a csapadékból származó nedvesség hasznosítását.

Próbáljuk ki a gyepszellőztető gépet

Ha most használ először gyepszellőztető gépet, érdemes a kert, egy kevésbé feltűnő részén kipróbálni annak használatát. Itt lehetőség van kipróbálni a gép késeinek és rugóinak beállításait. Sokkal magabiztosabban végzi majd élesben a gyepszellőzetést, ha kicsit kiismerte a gépek, és ha mégis balul sülne el az első próbálkozás, az nem egy feltűnő helyen rontaná az összképet.

Ne álljon meg munka közben!

Talán triviális dolognak tűnik, de mégis fontos, hogy működő gyepszellőztető géppel nem szabad megállni, hanem folyamatosan, egyenletesen kell tolni azt. Ha megállítjuk  működés közben a gépet, akkor szellőztetés helyett a gép már tépni, roncsolni kezdi a gyepet, ami értelemszerűen többet árt, mint használ.
Ha kíváncsi rá, hogy milyen munkát végzett, akkor állítsa meg úgy a gépet, hogy felemeli az első két kerekére.Ezt követően a forgó rész megáll, és megnézheti munkája eredményét, anélkül hogy csíkban kikapálná a gyepet.

Ha kissé bátortalan volt a munkafolyamat, és nem sikerült kellő hatékonysággal a művelet, akkor nyugodtan végig lehet menni a füvön még egyszer, az előző szabályt betartva.

kertecske

Szedje össze a nyesedéket!

Ha jól végezte el a gyepszellőztetést, akkor tekintélyes mennyiségű nyesedék borítja majd a gyepet, ezt a nyesedéket mindenképpen össze kell gyűjteni.

Pótoljunk a tápanyagot!

A gyepszellőztetéssel megteremtette a tápanyag és víz felvételének ideális feltételeit, következhet atápanyagok utánpótlása. Megfelelő tápanyag utánpótlás és jó állapotú talaj nélkül a pázsit egyenetlenül, foltokban fog fejlődni. Valljuk be, nem olyan szép látvány, mint az egységes, egészséges gyep.
A legjobb, ha jó minőségű szerves anyagok pótlására kifejlesztett gyeptrágyát használ, mivel ez segít a gyep számára a megfelelő talaj élőközegként való megtartására.

locsolás2

Kezdje meg az öntözést!

A tápanyag utánpótlást követően már csak az öntözés van hátra, ez két héten át tartó rendszeres öntözést jelent, bár az öntözés mennyiségét és gyakoriságát befolyásolhatja a talajnedvesség.

Az előzőekben ismertetett lépések segítenek elindítani a gyepet a regenerálódás, és növekedés útján. Ha mindent jól csinált, csak idő kérdése, hogy Ön és családja élvezhesse a tömött, puha gyepszőnyeg látványát és használatát.

Természetesen az előzőekkel, nem ért véget az éves teendők sora, de a további munkálatok részletezésére egy másik cikkben kerítek sort.

Cikkünk megírásában Molnár Gábor Éva kertészmérnök volt segítségünkre.

citygreen.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.