Frontmentes, szeles időnk lesz ma

Napközben  hosszabb-rövidebb időre több helyen kisüthet a nap, de elsősorban az ország középső harmadán erősen felhős maradhat az ég.

A délkeleti szél nappal a Dunántúlon, valamint északkeleten megélénkül, nyugaton egy-egy erős széllökés is lehet. Az éjszaka képződött ködfoltok délelőtt feloszlanak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1, -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

Anticiklon határozza meg térségünk időjárását, ezért fronthatással nem kell számolni az arra érzékenyeknek. A szervezet számára ez a stresszmentes időszak lehetőséget kínál a regenerációra, és a feltöltődésre. A napos idő már többfelé jelentősen javítja kedélyállapotunkat. Ha az egészségi állapotban mégis különféle panaszok, illetőleg működési rendellenességek jelentkeznek, amelyek most nem írhatók az időjárás számlájára, érdemes háziorvoshoz fordulni, és akár szakorvosi kivizsgálást kérni indokolt esetben.

szeles_ido1

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

Eleinte még több lesz a felhő, és nyugaton néhol havazás is lehet, majd a hajnali párásság és ködfoltok feloszlása után egyre több napsütés várható, csapadék nem valószínű.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között várható, de az időszak végén már 3, 8 fokra számíthatunk.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 8. -0,4 °C -2,2 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 16,5 °C (2001) legalacsonyabb hőmérséklet: -16,8 °C (1929)

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.