Lelki oka van a herpesznek?

Tóth Zsigmond természetgyógyász szerint a herpesznek lelki okai is lehetnek, amik megszüntetése nélkül csak a tüneteket tudjuk kezelni gyógynövényekkel

A herpesz általában az ajkak szélén, az orcákon illetve az orr környékén jelenik meg sűrűn egymás mellett elhelyezkedő, apró hólyagocskák formájában. Tünetei először bőrpír és viszkető érzés, majd ez égő, fájdalmas érzéssel párosul.

Főként betegség idején (láz, influenza, gyomorrontás, nőknél menstruáció, lelki problémák), az immunrendszer legyengülése esetén jelentkezik, de előfordul betegség n

Foto:123rf.com

élkül is.

Emellett figyelembe kell venni a lelki tényezőket is. „A szájunk az érzékiségünknek és a belső finom, lelki valóságnak a kapuja.” – magyarázza Tóth Zsigmond természetgyógyász. A herpesz egyfajta taszítást, elutasítást jelent. A szakértő szerint tehát a herpesznek van egy immunrendszeri és egy lelki oka.

Az ajakherpesz önmagától is elmúlik, de a gyógyulás folyamata meggyorsítható kortikoszteroid tartalmú kenőcs használatával. Tóth Zsigmond természetgyógyász azonban számos egyéb szelíd gyógymódokat osztott meg velünk, amik szintén használhatnak a herpesz ellen.

Lássuk azokat a bizonyos csodaszereket

Amíg nem tudjuk megfejteni, hogy mi az, amit taszítunk, hogy mi az, amitől meg szeretnénk szabadulni a herpesz, sajnos visszatérő problémánk lesz, magyarázza a természetgyógyász. Tehát nem tudunk mást tenni csak kezelni a tüneteket.

A legtöbb ember szervezetében lappang a meglehetősen alattomos és fájdalmas tüneteket okozó Herpes simplex vírus.

Készítsünk herpeszölőszert házilag!

Aloe vera

Ez a növény szinte már csodaszernek számít. Nem nyújt persze minden gondra megoldást, de a bőrproblémákra kifejezetten ajánlott. Akár frissen is alkalmazhatjuk. Megtörjük a levelet és kicsorgó nedvet használjuk fel.

Foto:123rf.com

Teafaolaj

A természetes fertőtlenítőként ismeretes teafaolaj is segítheti a gyógyulást. Azonos mennyiségű olívaolajjal keverjük el a teafaolajat, majd az így kapott keverékkel naponta háromszor kenjük át a kezelendő bőrfelületet.

Olívaolaj

Az olívaolaj nemcsak a teafaolajjal és ecettel való elegyként lehet hatékony megoldás, hisz önmagában is segíthet a bőr regenerálásában.

Foto:123rf.com

Cink

Az immunerősítő hatású cink szedése is segíthet leküzdeni a betegséget. Az ajkak és a szájüreg felszínére is jótékony hatással bíró ásványi anyagból napi 15 milligrammot szedjünk a kívánt hatás érdekében.

Ecet

Az ecet vagy almaecet is eltüntetheti a herpeszt. Az ecetben mártott vattát naponta többször helyezd az érintett felületre és tartsd rajta pár pillanatig. Titka az ecet savas kémhatásában rejlik, hisz a baktériumok és vírusok nem kedvelik ezt a közeget.

Foto:123rf.com

Citromfű

Frissítő megoldást nyújthat a herpeszre a citromfű, melyet hétköznapi használatra is bátran alkalmazzunk, hisz az olaj összetevői gátolják a vírusok szaporodását és erősödését. Jég: a legegyszerűbb módszerek egyike a jegelés. Az első tünetek jelentkeztével szoríts egy jégkockát a viszkető területre, mely elmulasztja a fájdalmat és a duzzanatot is lejjebb viszi.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz