Köss biztosítást mindenre!

A szállásfoglalásra és a biztosításra ügyelünk, viszont az egészségmegőrzésre nem – röviden ennyiben összegezhetnénk a KutatóCentrum online villámkutatásának eredményeit, amelyet a felnőtt lakosság körében végeztek az utazási szokásokkal kapcsolatban.

Ebből kiderült, hogy a vakációra készülők közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (54%), több, mint negyedük balesetbiztosítást is köt, viszont  védőoltást csupán elenyésző hányaduk vesz fel.

A KutatóCentrum március végén villámkutatást végzett a felnőtt internetezők körében, a válaszadók nemre és korra tekintve reprezentálják a felnőtt magyar lakosságot. Egyrészt a kedvenc úti célpontokat, országokat vizsgálták, másrészt arra kérdeztek rá, hogy az utazók milyen előkészületeket tesznek nyaralás előtt. Úgy tűnik a megkérdezettek többsége márciusban már nekifogott a nyaralás megtervezésének: öt válaszadóból négy már eldöntötte, hogy megy-e idén nyaralni, és konkrét elképzeléssel is rendelkezik leendő úti céljáról. A válaszok alapján a legtöbben (46%) belföldi nyaralást is terveznek, és a megkérdezettek körülbelül negyede (23%) várhatóan külföldre is utazik majd. Ugyanakkor minden negyedik válaszadó idén nem utazik el nyáron a jelenlegi tervei szerint. A kutatás szerint a külföldre utazók száma továbbra is csökken.

Ha kizárólag a nyaralást tervezők táborát nézzük, akkor közülük 60% belföldön pihen majd, további egyötödük külföldre megy nyaralni, a maradék 20% pedig belföldi és külföldi kikapcsolódást is tervez. A külföldi célpontok közül továbbra is sláger Horvátország, a külföldre utazók egynegyede a szomszédos tengerparton tölti majd szabadságát. A második és harmadik leggyakoribb külföldi nyaralási helyszínek szintén tengerparti mediterrán területek, Olaszország (16%) és Görögország (13%). A korábbi népszerű nyári helyszínnek számító Egyiptom és Tunézia már csak a válaszadók 4-4%-ának szerepel a tervei között, megelőzi őket Spanyolország (6%) és Törökország (5%) is, valamint Ausztria és Németország is felkúszott a népszerűségi lista középmezőnyébe.

tengerpart4

Mivel az útitervekről határozott elképzelésekkel rendelkezik a magyarok többsége, így az sem meglepő, hogy már időben felkészülnek az utazásokra. Az utazást tervező válaszadók közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (54%), több, mint negyedük balesetbiztosítást is köt és úti patikát is összeállít indulás előtt, és minden ötödik megkérdezett előre vásárol térképet vagy útikönyvet. Baleset- és poggyászbiztosítást háromszor annyi külföldre utazó válaszadó köt, mint a hazai nyaralásra készülők. Bár a védőoltást tervezők száma elenyésző, közöttük is a külföldre utazók vannak többen.

Leginkább az Észak-Afrikába (Tunézia, Egyiptom) készülő megkérdezettek óvatosak, körükben kötnek a legtöbben biztosításokat, és az átlagnál többen gondoskodnak védőoltásokról is. Általában védőoltásokról csupán a megkérdezettek 2%-a gondoskodik, holott a magyarok 40%-a külföldre vagy külföldre is megy nyaralni, ahol előfordulhatnak súlyos fertőzések és betegségek is. A férfiak egyébként nagyobb arányban oltatják magukat (3%), mint a nők (1%), a legtöbben a 35-45 éves korosztályból kérnek védőoltást.

allergia35

A kutatásból kiderül, hogy a magyar utazók között továbbra is tartja magát az a tévhit, hogy a mediterrán tengerparti országokban nem találkozhatnak semmilyen betegséggel. A legnépszerűbb Horvátországban elsősorban a tengeri ételek jelenthetnek veszélyforrást, hiszen a Földközi tenger élőlényei nagy arányban hordozzák a hepatitis A vírust. A nyári kalandokat kedvelők pedig bárhol kapcsolatba kerülhetnek idegenekkel, így megnő a szexuális úton terjedő hepatitis B fertőződés veszélye. Azokban az országokban, ahol nem ajánlott a csapvíz fogyasztása – Görögország, Törökország, Egyiptom és Tunézia – jéggel, csapvízzel készült ételekkel és italokkal is megfertőződhet a felelőtlen utazó, hiszen a hepatitis A-nak ezek a legjellemzőbb forrásai. Az afrikai országokban akár még tífuszos megbetegedés is előfordulhat.

A leggyakoribb hepatitis A és B fertőzéseken kívül különböző hasmenéses és hányásos panaszok fordulhatnak elő, amelyeket szintén a nem megszokott higiénés viszonyok okoznak. Az Országos Epidemológiai Központ adatai szerint ( Epinfo 2011. 52. heti szám) mintegy 346 hepatitis megbetegedést regisztráltak tavaly, amelyeket főként az őszi hónapokban tapasztaltak. A nyári utazóknál ugyanis pont ebben az időszakban jelenik meg a betegség a több hetes lappangási időt követően. Az utazóknak a nyaralás előtt minimum hat héttel érdemes ellátogatni a regionális oltóközpontokba vagy a háziorvoshoz, és részt venni egy utazási-egészségügyi tanácsadáson. Ezen a tanácsadáson az adott desztinációra vonatkozó részletes tájékoztatást adnak a szakemberek arról, hogy milyen védőoltást szükséges felvenni, kell-e a kisgyermekeknek külön valamilyen gyógyszerrel vagy vakcinával készülni, mire érdemes ügyelni az adott országban.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: