Könnyen félre kezelhető a magas vérnyomás

A hipertónia szinte az egész világon népbetegségnek számít. Bár gyakran hallani magáról a problémáról és annak veszélyes szövődményeiről, de még így is sok halálos áldozatot követel, mivel a benne szenvedők nagy része vagy nem tud az állapotáról, vagy tud, de rosszul kezelik őket.

Egy friss tanulmány szerint a magas vérnyomással kezelt betegek fele, bár részesül valamilyen kezelésben, viszont még így is sokan tartoznak a veszélyes tartományba annak ellenére, hogy ma már többféle gyógyszer szolgál ennek normalizálására. Azonban egyre több beteg állapota romlik.

A magas vérnyomás szakértői szerint a következők állnak ennek hátterében:

•    a betegek 20 százaléka nem tud állapotáról, mivel orvosuk csak néha, vagy nagyon ritkán ellenőrzi a vérnyomásukat
•    80 százalékuk tisztában vannak a betegségével, ám nem veszik komolyan, milyen súlyos is az állapotuk, így nem is kezeltetik magukat
•    vannak, akik a kezelést elhagyják – vagy csak alkalomszerűen alkalmazzák- a jelentkező mellékhatások miatt
•    nem igazán hajlandóak változtatni az eddigi életmódukon: pl. nem adják le a súlyfeleslegüket, sok sót használnak, nem mozognak.

 

kover2

 

Azonban a felsorolás itt még nem ér véget, ugyanis Dr. Samuel J. Mann, a magas vérnyomás specialistája szerint a betegek 71 százalékát bár kezelik, ám nem a megfelelő gyógyszerekkel, illetve dózisokkal. Az orvosoknak ugyanis minden paciensnél figyelembe kéne venniük a hipertónia kiváltó okait, illetve a kezelés esetleges mellékhatásait. Dr. Mann hozzátette, hogy ha a gyógyszerezés személyre szabott, akkor normalizálni lehet a vérnyomást. Viszont ebben az esetben olyan szakember is kell, aki a megfelelő kezelést be tudja állítani.

 

vernyomas12

 

Ehhez azonban fontos, hogy tisztában legyen az elsődleges hipertónia főbb kiváltó okaival, melyek a következők lehetnek:

–    só érzékenység: ez főleg az idősebbekre, afro-amerikaiakra jellemző
–    a renin ( a vesében termelődő hormon) okozta hipertónia
–    szimpatikus idegrendszer okozta neurogén magas vérnyomás, melynek hátterében főleg a stressz áll
–    kalcium-anyagcsere zavar
–    érpályán belüli folyadékmennyiség növekedése
–    a szervezetben normálisan is termelődő érfal összehúzó és lazító anyagok egyensúlyának megbomlása

Ahhoz, hogy az orvos jól tudja kezelni a beteget, szükséges a paciens alapos kikérdezése, a vérnyomás ellenőrzése, és az olyan alapvizsgálatok elvégzése, mint a vérkép, vizeletvizsgálat, májfunkciók, vesefunkciók, anyagcsere paraméterek – vércukor, vérzsírok, serum húgysav-, EKG, szemfenék vizsgálat. Mindezek alapján dönt az orvos a javasolt kezelésről, amelyet mindig életmódbeli tanácsokkal egészít ki.”- mondja Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a magas vérnyomás hazai specialistája.

A beteg panaszaitól, vérnyomás értékének alakulásától függ, milyen gyakran kell kontrollra járni. Amíg a vérnyomás értéket nem sikerül rendezni, addig havonta kell kontrollra járni, ha már "beállt " akkor, 3-4 hónap, vagy akár fél év is lehet a két vizsgálat között.

Forrás: