Élelmezési Világnap: október 16.

Magyarországon az éhezés, az, hogy valaki naponta nem jut elegendő élelmiszerhez, a becslések szerint mintegy 100 ezer embert érint – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hozzátette: az úgynevezett minőségi éhezés, azaz amikor egy ember nem jut elegendő húshoz, húskészítményhez, vagy az ezeket helyettesítő egyéb fehérjéhez, már 1-2 millió embert is érinthet Magyarországon. Eközben az országban évente összesen mintegy 1,8 millió tonna élelmiszert nem használnak fel. Ebből a mennyiségből 394 ezer tonna a háztartási élelmiszerhulladék.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO most alakítja át felmérési rendszerét, amely alapján pontosabban lehet majd megbecsülni a világon az éhezők számát – közölte Fernanda Guerrieri, a FAO Európai és Közép-Ázsiai regionális képviselője a hétvégén tartandó Élelmezési Világnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. Az Élelmezési Világnapot minden évben október 16-án tartják.

A világon a szakértők becslése szerint mintegy egymilliárd ember éhezik – mondta Cseh Balázs. Fernanda Guerrieri ehhez hozzátette, hogy a Föld képes lenne minden lakóját ellátni élelemmel, mert a világon megtermelt élelmiszer mennyiség mintegy harmada, azaz 1,3 milliárd tonna a hulladék, amit nem fogyasztanak el az emberek.

Fernanda Guerrieri szerint fontos, hogy mindenkinek lehetősége legyen az élelemhez való hozzájutáshoz. Ezért – úgy vélekedett – meg kell állítani a beruházások világméretű csökkenését a mezőgazdaságban, ami az utóbbi húsz évben tapasztalható ezen a területen. Emellett a szegénység csökkentése is fontos. Szegénynek tekinthető az, aki naponta kevesebb, mint 2 dollárból él.

e25nvfwe

Ezeken a gondokon igyekszik enyhíteni Magyarországon az élelmiszerbank egyesület, amely a múlt évben mintegy 5.000 tonna élelmiszert juttatott el ,1,5 milliárd forint értében a vele kapcsolatban álló karitatív szervezeteknek. Ezekből az adományokból összesen közel 400 ezer ember részesült Magyarországon.

Cseh Balázs szerint az idén az adományok mennyisége várhatóan meghaladja majd a 6.000 tonnát, értékben pedig kétmilliárd forint körül mozog majd. Az adományokból mintegy 500 ezer rászoruló részesülhet az év végéig.

Magyarország részt vesz az unió élelmiszer-segélyprogramjában is, ennek keretében tavaly 3.500 tonna élelmiszer jutott az országba, egymilliárd forint körüli összegben. Ez az idén várhatóan több lesz, mintegy 4.000 tonna, aminek az értéke meghaladja az egymilliárd forintot. Elképzelhető ugyanakkor, hogy ez az uniós segélyezés jövőre a negyedére, ötödére csökkenhet anyagi okok, azaz a finanszírozás hiánya miatt.

A sajtótájékoztató előtt indult útnak az élelmiszerbank egyesület raktáraiba az a 40 tonnányi – mintegy 10 millió forint értékű, 8.000 embernek elegendő – élelmiszerszállítmány, amelyet az adománykonvoj teherautói visznek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.