Ebola – felkészülni, de nem pánikolni

A jelenleg zajló Ebola-láz járvány a legnagyobb kiterjedésű a valaha észleltek közül. A járvány még nem érte el a csúcsát, jelenleg is gyorsan terjedő fázisban van. Budapesten az Ebola vírushoz kapcsolódó, szigorúan védett laboratóriumban készítette a riportot a Napidoktor munkatársa.

Közép-Kelet-Európa egyetlen közegészségügyi biztonsági laboratóriumában a Magyarországon ismert kórokozók szinte valamennyi mintája megtalálható. Mi szerencsére közvetlenül nem találkoztunk velük, de egy többszörösen biztosított, légmentesített ablakon keresztül betekinthettünk a speciális műhelybe. Űrhajósok szkafanderéhez hasonló, furcsa öltözetben, számunkra titokzatos gépek között végzik napi munkájukat a laboratórium munkatársai, szigorú előírások alapján. A bioterrorizmusra is felkészült Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában olyan kórokozókat vizsgálnak, amelyek trópusi, szubtrópusi és mediterrán területeken fordulnak elő, de bármikor megjelenhetnek Magyarországon is. Megtudtuk, hogy olyan különleges helyzetekre is felkészültek, mint a bioterrorizmus, amikor a terrorcselekményt betegséget okozó kórokozókkal hajtják végre. Most mégsem ezek a munkák vannak az érdeklődés középpontjában, hanem a rettegett Ebola vírus.

A laboratórium vezetője, Kis Zoltán visszafogott tónusban beszél a nem mindennapi munkájukról. Ő maga korántsem tekinthető labor tudósnak, hiszen szó szerint kint van a veszélyes terepeken. Személyesen – nemzetközi orvosi csoportok munkatársaként – gyűjt tapasztalatokat ehhez a veszélyes munkához. A közelmúltban, nem sokkal a járvány kirobbanása után utazott a nyugat-afrikai Guineába, ahol az első megbetegedések megtörténtek. A szakember az EU mobil laboratóriumában dolgozott, és a fertőzésgyanús emberek vérmintáit vizsgálta. Talán az első magyar, aki személyesen találkozott Ebola-fertőzöttel, természetesen kellő távolságból és megfelelő védőintézkedések közepette. Bár a fertőzés a mai ismereteink szerint nem terjed a levegőben, a szakemberek a testnedvek közvetítő szerepét hangsúlyozzák. A magyar szakember arról számolt be, hogy olyan betegeket látott, akik a lappangási időn túli állapotban voltak: szervezetük, immunrendszerük láthatóan legyengült, és volt olyan köztük, aki már másnap meghalt. Az első eset valószínűleg Guineának a Libériával határos részsén történt, és a megbetegedést denevértől kaphatták. Úgy gondolja, az Ebola tömeges átterjedésének az esélye Európára vagy Amerikára  kicsi, mert a járványügyi helyzet sokkal jobb ezeken a kontinenseken, mint Afrikában.

ebola

Ezt erősítette meg a laboratóriumban tájékoztatást nyújtó Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos, aki elmondta: végigtekintették, hogy melyek lehetnek az esetleges behurcolási útvonalak, ezekre elkészítették a protokollokat, a szereplők, társhatóságok és egészségügyi intézmények felkészítése is megtörtént az elmúlt hetekben. Hozzátette, az ország arra is felkészült, hogy hazahozzanak egy esetlegesen Nyugat-Afrikában megfertőződött magyar állampolgárt, továbbá a kezelésre kijelölt Szent László Kórházban – a felkészülés keretében – minden nap szimulációs gyakorlatot tartanak. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az Unió kiemelten kezeli a járvány elleni védekezést, a spanyolországi eseten kívül ezidáig “éles helyzet” nem volt, nem érkezett ebola gyanús vizsgálati anyag.

shutterstock_210837637

A budapesti laboratóriumban egyébként hat órán belül biztos eredményt tudnak mondani egy-egy vizsgálati mintáról, így a laboratórium közreműködésével diagnosztikai és más lehetőségeket is be tudnak vetni egy esetleges vírusfertőzés kimutatására és kezelésére. Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője a helyszínen elmondta: tízezerhez közelít az ebolavírussal megbetegedett emberek száma a nyugat-afrikai térségben, és Libériában a legsúlyosabb a helyzet, mintegy 600-1000 nemzetközi szakértőre és 11 ezer jól képzett szakemberre lenne szükség a térségben. A legfrissebb hírek szerint a járvány terjedése továbbra is gyorsul, és egyre több szakembert helyezhetnek ki az érintett országokba, hogy a járvány megállításában segédkezzenek, ezért az Ebola-láz EU-ba való behurcolásának esélye is növekszik. A Napidoktor kérdésére az államtitkár elmondta: jelenleg magyar orvosi közreműködésre nincs szükség a helyszíneken, de önkéntesek bevetése nem kizárt – ha arra szükség lehet.

A szűk, kis légterű laboratórium előteréből megtekintve a zárt, túlnyomásos védőruházatban dolgozó munkatársakat, megtudhattuk: a budapesti intézmény munkaprogramjába most már az Ebola-vírussal kapcsolatos teendők is bekerülnek.

Az elmúlt évtizedekhez képest a mostani járvány a legsúlyosabb. Ennek oka az is lehet, hogy az orvosok szerint nagyon alattomos kórral állunk szemben. Gyógyszer pedig nincs a kórra. Az Ebola-vírus továbbterjedésének kockázatát egyébként Magyarországon a szakemberek rendkívül alacsonynak tartják. Mindezek ellenére valamennyi hazai szakember óva intett pániktól, és egyöntetűen hangsúlyozták a hazai hatósági tevékenység magas színvonalát és felkészültségét.

Szerző: G. Németh György – Napidoktor.hu

Forrás: