Fiatalokat is érint a porckorongkopás – mit tehetünk ellene?

Fiatalok felnőtteket is érinthet a porckorongkopás

Már gyermekkorban elkezdődhet az a folyamat, amely fiatal felnőttkorban porckorongsérvhez vezethet. A legsúlyosabb ágyéki gerincproblémát genetikai okok is előidézhetik, de többnyire tartáshibák, mozgásszegény életmód, gyenge mélyhát- és hasizmok járulhatnak hozzá. A szakember szerint minimális változtatásokkal el lehet kerülni az akár bénuláshoz is vezető mozgásszervi problémát.

Azzal, hogy az evolúció során az ember felegyenesedett, a gerincoszlop alsó részére, az utolsó ágyéki csigolya és a keresztcsont közötti szakaszra nehezedik a terhelés nagy része. A mindennapok során gerincünket éri a legnagyobb terhelés, így ha nem alakult ki a fejlődés során a megfelelő tartóizomzat és gyengék a mély-, illetve a hasizmok, idővel ez mozgásszervi panaszokhoz, derékfájdalomhoz, lumbágóhoz, legrosszabb esetben porckorongsérvhez vezethet. Az sem mindegy persze, ki, mit örökölt genetikailag, mennyire erősek a kötőszövetek.

Foto:123rf.com

A gerincoszlopot alkotó csigolyák között porckorongok helyezkednek el, amelyek elősegítik a gerincoszlop hajlékonyságát, problémamentes mozgékonyságát. A porckorongokat egy kocsonyás mag, illetve egy rostos gyűrű alkotja, amely víztartalma, és így rugalmassága életmódunk miatt csökkenhet. Ebben az esetben a porckorong kiboltosul, elkezdi nyomni az alsó-, vagy felső végtagot ellátó ideggyököket, amely éles fájdalommal járhat.

Míg az ortopéd szakemberek elsősorban műtétet javasolnak, a reumatológusok gyógyszert írnak fel, a gerincgyógyász szakorvos azt javasolja, ha tudjuk, kerüljük el az operációt és az állandó gyógyszerszedést.

porckopás 2

Foto:123rf.com

„A deréktáji panaszok esetében sokszor nem készítenek röntgen- vagy MR képalkotói vizsgálatot, pedig ezekkel lehet egyértelműen kizárni egy gyulladást, porckorong-kopást, sérvet. Ezek ugyanis olyan részletgazdag diagnózist tudnak felállítani, amely a szakorvost is segíti a pontos kezelés felállításában. Emellett azt is érdemes tisztázni, a páciens milyen életmódot él: ülő-, vagy kemény fizikai munkát végez-e, ha sportol, az mennyire terheli meg az ágyéki gerincet. Fontosak az esetleges tartáshibák, illetve mennyire alakult ki az egyedfejlődés során a megfelelő tartóizomzat” – fogalmazott. Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd-traumatológusa, gerincgyógyász szakorvosa.

Szerinte nagyon fontos, hogy ezeket a panaszokat megelőzzük, és ezt nem lehet elég korán elkezdeni. Mozgásszegény gyermekkort követően nagyobb eséllyel alakul ki már fiatal felnőttkorban porckorongkopás. A betegség a 18-60 év közötti korosztályra a legjellemzőbb.

Ha már éles fájdalmat, zsibbadást, bizsergető érzést tapasztal a végtagjaiban, nagy esély van rá, hogy felborult a gerinc mögötti izmok egyensúlya, így törekedni kell rá, hogy mozgásterápiával mindezt helyreállítsák.

porckopás 1

Foto:123rf.com

„A fájdalom mellett ijesztő tünet lehet az izomerő elgyengülése a kézujjakban, a végtagokban, súlyosabb esetben pedig, ha az idegek is károsodnak, bénulás, illetve széklet- és vizelettartási problémák léphetnek fel.  Ebben az esetben már csak a műtét segíthet. Ha még nem ennyire előrehaladott a porckorongok kopása, mozgásterápia, gyógytorna, gerincstabilizáló tréning, illetve manuálterápia lehet a megoldás, kiegészítésként pedig fizikoterápiát szoktam javasolni” – tette hozzá a gerincgyógyász szakorvos.

Napi 20 percet az egészségéért?

  • Szervezzen gyermekének hétvégére mozgás-gazdag programot, ha teheti, járjanak úszni!
  • Úgy alakítsák ki a tanulósarkot, hogy egyenes háttal, kényelmes környezetben tudjon leckét írni!
  • Ha ülőmunkát végez, szerezzen be egy ergonomikus-, vagy Spinális széket, épp szemben üljön a számítógép monitorjával, az egérpad lehetőleg támassza meg a csuklóját.
  • Ha sokat vezet, tegyen az ülésre egy ékpárnát, amely folyamatos mozgásra kényszeríti a mélyizmokat.
  • Kiváló választás lehet a fitball, de ezt ne használja egy nap 1-2 óránál többet.
  • Az ágymatrac ne legyen sem túl puha, sem túl kemény.
  • Végezzen rendszeresen mélyizom-erősítő gyakorlatokat, napi 20 perccel megelőzheti a későbbi panaszokat, vagy javíthat állapotán.

Forrás: https://napidoktor.hu/index